Elkészültek a felújítások

Határidő előtt befejeződött a Városi Sportuszoda előtti parkoló rekonstrukciója és a Vasút utca egy szakaszának felújítása Százhalombattán. A közterületeket újból teljes egészében birtokba vehették az autósok - tájékoztatott Janovszky Károly, a Szákom Nonprofit Kft. vezetője.

A Kodály sétány melletti parkolóban teljes felújítást végeztek, beleértve a ki- és bevezető Bolyai illetve Tóth László utcák bekötő szakaszának aszfaltozását is. A lehetőségekhez képest a parkolóhelyek számát is sikerült bővíteni. A beruházás száz százalékban állami támogatásból, a 2015-ben adósságkonszolidációból kimaradt önkormányzatok útrekonstrukciós alapjából valósult meg.


Határidő előtt elkészült a Vasút utca Hága László és Dunafüredi út közötti szakaszának rekonstrukciója is, amelynek keretében a csapadékvíz-csatornát is kiépítették. Az említett szakaszt a Dunafüredi út becsatlakozásáig újították fel. Az utolsó 10 métert azonban nem érintette a munka, mivel az a Dunafüredi út rekonstrukciójával kerül felújításra, amely teljes egészében állami támogatásból fog megvalósulni 2018. első félévében, az engedélyezésre beadott tervdokumentáció alapján.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák