A Polgármesteri Hivatal nyugdíjas és gyesen lévő munkatársai is részt vettek a Köztisztviselők Napja alkalmából rendezett ünnepi apparátusi ülésen június 29-én a városházán. Az összejövetelen Dudás Ferenc, a Belügyminisztérium államtitkára mondott bezédet, és átadták a képviselő-testület Köztisztviselői Elismerő Oklevelét Horváth Ágotának, a Szervezési és Önkormányzati Iroda vezetőjének, valamint Kolbert Györgynének, a Műszaki Iroda munkatársának.
A magyar közigazgatás 2004. május 1-jétől versenyhelyzetbe került az egységesülő Európában – hangsúlyozta Dudás Ferenc. Azokért a forrásokért folyik a versengés, amelyeket az Unió kínál huszonöt tagállama számára. Az Unió nem szab direktívákat az egyes államok közigazgatásának, de kitapinthatóak a fejlődés közös irányai.
Ezek egyike a közigazgatás minőségének folyamatos javítása, szolgáltatás jellegének erősítése. Előfordulhat – mondta –, hogy a hivatal dolgozói tökéletesen végzik munkájukat, mégsem működik igazán a rendszer. Ennek oka az elavult jogszabályokban keresendő, ezért arra kérte a dolgozókat, osszák meg helyi tapasztalataikat a központi irányítás szereplőivel, hogy azok korrigálhassák a jelzett hibákat.
Európa-szerte folyik az elektronikus közigazgatás megvalósítása, általánossá tétele, amelyben fontos szerep jut a helyi, innovatív kezdeményezéseknek is. Ezen a téren sem Százhalombatta, sem Magyarország nem tartozik a lemaradók közé.
A magyar közigazgatás válaszúton van: el kell dönteni, hogy maradjon-e a régi rendszer, vagy egy teljesítmény-orientált, menedzsment jellegű új rendszert alakítunk ki a személyi állomány kiválasztásában. A fiatalabb, tettre készebb, több szakmát ismerő, több nyelvet beszélő tisztviselői kar megteremtése mellett érvelt. Csak az a közigazgatás tudja betölteni hivatását, amely képes a megújulásra - összegzett.
Dr. Benedek László polgármester és dr. Turbucz Sándor jegyző elismerő oklevelet és virágot adott át dr. Horváth Ágotának, a Szervezési és Önkormányzati Iroda vezetőjének, valamint Kolbert Györgynének, a Műszaki Iroda munkatársának. Virággal köszöntötték Szabó Annát, a Kincstár-, Adó és Vagyonkezelési Iroda dolgozóját, valamint Gulyás Ibolyát, a Szervezési és Önkormányzati Iroda munkatársát, huszonötödik, illetve harmincadik jubileumuk alkalmából.
Rövid műsort adtak a köztisztviselőknek Gergely Annamária Blockflöte Együttese és a Pesovár iskola táncosai. Végül dr. Tüske László alpolgármester és Molnár Mihályné aljegyző köszöntötte fel a nyugdíjas dolgozókat. Másnap munkaszüneti napot tartottak a hivatalban, amelynek munkatársai pozsonyi buszkiránduláson vettek részt.





