Látogatás az Ipari Parkban

  • img
  • img
  • img

A Százhalombattai Széchenyi István Szakgimnáziuma és Gimnáziuma egyik gépész és informatika szakos osztálya látogatott a Batta Ipari Parkba május 25-én.

A tizenegyedikes tanulókat először busszal vitték körbe a parkban, majd Pap Miklós munkaügyi és foglalkoztatáspolitikai tanácsnok köszöntötte őket a Batta Intech Vállalkozói- és Szolgáltatóközpont helyiségében. Ezt követően Varga Imre, menedzser mutatta be az Ipari Park történetét és "funkcionalitását", amit a diákok érdeklődve hallgattak, sőt, kérdéseket, véleményeket fogalmaztak meg az előadónak. A tanulók ezután kisebb csoportokat alkotva három különböző – alumínium feldolgozással foglalkozó, nyomdaipari és édességipari – cég munkájába is betekintést nyerhettek, végül konzultációval zárták a szakmai délelőttöt.


A program szervezője, Pap Miklós kiemelte, hogy az üzemlátogatás lehetőségének a megkeresett cégek is mind örültek, a diákoknak pedig "alternatívát mutathatnak, hogy szakmájuknak és vélhetően érdeklődési körüknek megfelelően munkába állhassanak az érettségi után – akár továbbtanulás előtt vagy helyett".

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák