Vastaps az Arany férfikórusának

  • img
  • img

Óriási vastapsot és elismerést kapott a Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium férfikórusa a XXIII. Katona- és Bordalfesztiválon május 20-án Abasáron.

A Mátra alján található hangulatos falu rendezvényén mintegy ötven kórus lépett fel, érkeztek énekesek Gyenesdiásról, Ecsegfalváról, Mezőkeresztesről, Fertőszentmiklósról és Szlovákiából is.


A hagyományőrző népdalkörök, dalárdák szoros időrendben léptek színpadra, általában 10-15 perces műsorral, majd indultak is haza. A résztvevők sokféle népviseletet csodálhattak meg. Gyakorlatilag végig mozgásban volt az egész település, lüktető, zsibongó hangulat jellemezte a fesztivált – számolt be a Hírtükörnek Szatmáriné Kapás Mariann.


Mivel a katona- és bordalokat többnyire idős emberek tolmácsolták - egyesek citera, cimbalom vagy tárogató kíséretében -, érdeklődő moraj futott át a közönségen, amikor elhangzott, hogy a százhalombattai Arany János iskola férfikórusa lép színpadra. Mire sorrakerültek a fiúk, zsúfolásig megtelt az abasári tornaterem.


A bemutatás során kuriózumként említették, hogy 47 általános és középiskolás, illetve nemrég végzett diák áll a színpadon, repertoárjukban pedig nem népi katona- és bordalok, hanem borral és csatával kapcsolatos operarészletek szerepelnek.


A sikerük leírhatatlan volt, Erkel Keserű bordalát vissza is tapsolta a közönség. A fellépés után számos gratulációt kapott a kórus és a vezetője, Szabó Éva szaktanár, akiket a szervezők jövőre  is visszavárnak. Az előadás előtti próbát megörökítette a Gyöngyösi TV és a Magyar Televízió, amely egyébként interjút is készített Szabó Évával. (A fellépésről készült felvétel megtekinthető itt: https://www.youtube.com/watch?v=B0bv4WaIl_o)


Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás