Megújul a battanet

  • img

Százhalombatta 2001-ben indította el önkormányzati honlapját a www.battanet.hu weboldalon. A városi honlap azóta több szakmai elismerésben is részesült, legutóbb például a hazai városok közötti versenyben első helyezést ért el, és E-GO díjat kapott. A „Batta Online” alig egy hónap múlva teljesen megújul. Az önkormányzat idei költségvetésében 5,7 millió forintot különített el a szükséges fejlesztésekre és az új honlap karbantartási költségeire.

A Polgármesteri Hivatalban több ajánlat közül választották ki azt a százhalombattai vállalkozót, aki a jövőben e munkákat végzi. A weblap gyakorlatilag már el is készült, csupán néhány apró módosítás szükséges. A „Batta Online” elnevezésű új honlap a jelenleginél áttekinthetőbb, tartalmasabb lesz. Minden olyan információt megtalálnak majd rajta az érdeklődők, amely a városlakók vagy az idelátogatók számára hasznos és érdekes lehet. A korábbi hírek sem vesznek el, hiszen a teljes archívumot tartalmazza majd a most készülő weblap.

A hazai közigazgatásban néhány éven belül lehetővé válik ügyeink elektronikus ügyintézése. A folyamat egyik első lépése az ügyintézéssel kapcsolatos információk internetes megjelenítése. Az új városi honlapon már minden olyan ügy leírását megtalálhatják majd, amelyeket a Polgármesteri Hivatalban lehet intézni. Egy komplex rendszer emellett az ügyintéző iroda és a köztisztviselő nevét, elérhetőségeit, az ügyfélfogadás időpontját, az ügyintézéshez szükséges letölthető űrlapot, a vonatkozó jogszabályokat egyaránt tartalmazza majd. Lesz városi jogtár is, ahol az önkormányzati rendeletek és határozatok olvashatók majd, valamint külön tartalom készül angol, német, olasz és lengyel nyelven.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák