550 évvel ezelőtt, 1456. július 22-én Hunyadi János magyar hadvezér világraszóló győzelmet aratott a Nándorfehérvárt ostromló II. (Hódító) Mohamed török szultán felett. A nándorfehérvári diadal a feudális Magyarország egyik legnagyobb katonai sikerének mondható. A kerek évforduló kapcsán érdemes felidézni a nagy győzelem előzményeit és lefolyását.
II. Mohamed török szultán (uralkodott: 1451-1481) 1453-ban elfoglalta a Bizánci Birodalom fővárosát, Konstantinápolyt, amelyet birodalma fővárosává tett. Uralmát Ázsia és Európa jelentős részére kiterjesztve, és további hódításokat tervezett, a Balkánt elfoglalva Magyarország ellen készült. Először az ország kulcsának számító Nándorfehérvárt (Belgrád) akarta bevenni.
A magyar bárók közül egyedül Hunyadi János országos főkapitány és erdélyi vajda mozgósított a védelemre.
II. Mohamed 1456. május elején mintegy 90 ezer fős seregével megindult a hadjáratra, és július 3-án ostrom alá vette Nándorfehérvárt. A 7000 főnyi védősereget Hunyadi sógora, Szilágyi Mihály várkapitány vezette. Július 14-én Hunyadi János 12 ezres reguláris és mintegy 25-30 ezer fős keresztesből (népfelkelő) álló seregével az ostromlott vár közelébe ért. A keresztesek szervezésében nagy érdemeket szerzett Kapisztrán János (később Szentté avatták), Ferencrendi szerzetes, aki ott volt a táborban.
A Dunát elzáró, 200 török hajót számláló hajóhadat Hunyadi véres küzdelemben áttörte, és a serege egy részével az ostromlott várba vonult. A többieket – főleg a kereszteseket – a Száva folyó szigetén helyezte el.
A szultán a folyamatos ágyúzások után 1456. július 21-én délután rendelte el az első rohamot a falak ellen, amelyen már rések tátongtak. A janicsárok betörtek a külső és belső várba, de Hunyadi a nehézlovasaival kétszer is kiszorította az ostromlókat. A harcok szüneteiben Hunyadi friss csapatokat rendelt a várba. Az éjfél után indított újabb török roham az előzőeknél is véresebb küzdelmet hozott. Ekkor került sor Dugovics Titusz hőstettére, amikor a belső vár falára zászlót kitűzni akaró janicsárt a mélybe rántotta. Ez is lelkesítően hatott a védőkre. Végül július 22-én hajnalban Hunyadi és a védők kiverték a várból a törököket, teljes győzelmet arattak. Ez volt azon a napon az első győzelem.
A török sereg nagy veszteséget szenvedett. A pasák azt tanácsolták a szultánnak, hogy vonuljon vissza. Mohamed azonban pihenőt rendelt el, a döntést attól tette függővé, hogy mit tesznek a magyarok. Hunyadi és a védők is pihentek, mivel súlyosak voltak az ő veszteségeik is.
1456. július 22-én délután azonban a keresztesek – akik a harcokban addig nem vettek részt – a Száván átkelve, Hunyadi tilalma ellenére megtámadták a szultán táborát. A kialakuló harcba mindkét részről egyre többen bekapcsolódtak. Az ütközetben a kereszteseknek sikerült elfoglalniuk az ázsiaiak táborát. Erre a szultán az ágyúi fedezetére rendelt ruméliai lovasság élén megindult a keresztesek ellen. Hunyadi felismerte a lehetőséget, kitört a várból, és nehézpáncélos lovasságával elfoglalta, majd a törökök ellen fordította a védelem nélkül maradt török ágyúállásokat. A támadást folytatva lovassága oldalba támadta az előrenyomuló szultán csapatát. A két tűz közé szorított törökök nem sokáig állták a harcot, súlyos veszteségeket szenvedve megfutottak, maga a szultán is megsebesült. A vert had elmenekült, s csak valahol Szófia környékén állt meg.
Hunyadi János fényes győzelmet aratott. Óriási volt a zsákmány: az ostromtüzérség és további mintegy 300 kisebb ágyú, az egész török tábor a kincseivel együtt. A törökök Nándorfehérvár alatti veszteségét a kortársak 35-40 ezer főre becsülték.
A „törökverő” Hunyadi azonban nem tudta kiaknázni a diadalt, mivel a táborban dúló pestisjárvány őt is elérte, és 1456. augusztus 11-én Zimonyban elhunyt. A nándorfehérvári győzelem hatása óriási volt, 70 évre távol tartotta Magyarországtól a Török Birodalmat.
A déli harangszó pedig, amelyet III. Calixtus pápa még 1456. június 29-én rendelt el a Nándorfehérvár elleni török támadás kivédésére irányuló könyörgésként, a diadal után a győzelem jelképe lett. 1456. július 22-e óta – immár 550 éve – minden délben, minden templomban a nándorfehérvári diadal emlékére kondulnak meg a harangok, és hirdetik Hunyadi János és a nándorfehérvári védők hősiességét.
A magyar bárók közül egyedül Hunyadi János országos főkapitány és erdélyi vajda mozgósított a védelemre.
II. Mohamed 1456. május elején mintegy 90 ezer fős seregével megindult a hadjáratra, és július 3-án ostrom alá vette Nándorfehérvárt. A 7000 főnyi védősereget Hunyadi sógora, Szilágyi Mihály várkapitány vezette. Július 14-én Hunyadi János 12 ezres reguláris és mintegy 25-30 ezer fős keresztesből (népfelkelő) álló seregével az ostromlott vár közelébe ért. A keresztesek szervezésében nagy érdemeket szerzett Kapisztrán János (később Szentté avatták), Ferencrendi szerzetes, aki ott volt a táborban.
A Dunát elzáró, 200 török hajót számláló hajóhadat Hunyadi véres küzdelemben áttörte, és a serege egy részével az ostromlott várba vonult. A többieket – főleg a kereszteseket – a Száva folyó szigetén helyezte el.
A szultán a folyamatos ágyúzások után 1456. július 21-én délután rendelte el az első rohamot a falak ellen, amelyen már rések tátongtak. A janicsárok betörtek a külső és belső várba, de Hunyadi a nehézlovasaival kétszer is kiszorította az ostromlókat. A harcok szüneteiben Hunyadi friss csapatokat rendelt a várba. Az éjfél után indított újabb török roham az előzőeknél is véresebb küzdelmet hozott. Ekkor került sor Dugovics Titusz hőstettére, amikor a belső vár falára zászlót kitűzni akaró janicsárt a mélybe rántotta. Ez is lelkesítően hatott a védőkre. Végül július 22-én hajnalban Hunyadi és a védők kiverték a várból a törököket, teljes győzelmet arattak. Ez volt azon a napon az első győzelem.
A török sereg nagy veszteséget szenvedett. A pasák azt tanácsolták a szultánnak, hogy vonuljon vissza. Mohamed azonban pihenőt rendelt el, a döntést attól tette függővé, hogy mit tesznek a magyarok. Hunyadi és a védők is pihentek, mivel súlyosak voltak az ő veszteségeik is.
1456. július 22-én délután azonban a keresztesek – akik a harcokban addig nem vettek részt – a Száván átkelve, Hunyadi tilalma ellenére megtámadták a szultán táborát. A kialakuló harcba mindkét részről egyre többen bekapcsolódtak. Az ütközetben a kereszteseknek sikerült elfoglalniuk az ázsiaiak táborát. Erre a szultán az ágyúi fedezetére rendelt ruméliai lovasság élén megindult a keresztesek ellen. Hunyadi felismerte a lehetőséget, kitört a várból, és nehézpáncélos lovasságával elfoglalta, majd a törökök ellen fordította a védelem nélkül maradt török ágyúállásokat. A támadást folytatva lovassága oldalba támadta az előrenyomuló szultán csapatát. A két tűz közé szorított törökök nem sokáig állták a harcot, súlyos veszteségeket szenvedve megfutottak, maga a szultán is megsebesült. A vert had elmenekült, s csak valahol Szófia környékén állt meg.
Hunyadi János fényes győzelmet aratott. Óriási volt a zsákmány: az ostromtüzérség és további mintegy 300 kisebb ágyú, az egész török tábor a kincseivel együtt. A törökök Nándorfehérvár alatti veszteségét a kortársak 35-40 ezer főre becsülték.
A „törökverő” Hunyadi azonban nem tudta kiaknázni a diadalt, mivel a táborban dúló pestisjárvány őt is elérte, és 1456. augusztus 11-én Zimonyban elhunyt. A nándorfehérvári győzelem hatása óriási volt, 70 évre távol tartotta Magyarországtól a Török Birodalmat.
A déli harangszó pedig, amelyet III. Calixtus pápa még 1456. június 29-én rendelt el a Nándorfehérvár elleni török támadás kivédésére irányuló könyörgésként, a diadal után a győzelem jelképe lett. 1456. július 22-e óta – immár 550 éve – minden délben, minden templomban a nándorfehérvári diadal emlékére kondulnak meg a harangok, és hirdetik Hunyadi János és a nándorfehérvári védők hősiességét.
