Bár továbbra is takarékos költségvetést kell kidolgoznia a képviselő-testületnek, a városüzemeltetésben az eddig megszokott színvonalat tartani szeretné a városvezetés Százhalombattán. A már megszokott városüzemeltetési feladatokat továbbra is elvégzik, és egy sikeres pályázatnak köszönhetően a Dunafüredi utat is felújítják az idén – mondta el Kovács Lajos, a Városüzemeltetési és Városfejlesztési Bizottság elnöke a szakbizottság ülése után.
Tájékoztatása szerint mintegy 200 millió forintot tervez a képviselő-testület parkfenntartásra költeni. Ebben szerepel a bolyhos virágjukkal sok kellemetlenséget okozó nyárfák kivágása és pótlása is, amely több évig tartó terv szerint történik. A kaszálást, a fűnyírást és a virágosítást a megszokott rendszerességgel tervezik. A szemétszállítás és hulladékgazdálkodás állami feladat lett, ezt a jövőben az Érd és Térsége Hulladékkezelési Társulás végzi a jövőben a városban, de a lakosság a korábban megszokott szolgáltatásra számíthat és díjemelés nem lesz.
Egy sikeres pályázatnak köszönhetően 200 millió forintos felújítást végezhet a város a Dunafüredi úton. Rövidesen elindul a közbeszerzési eljárás, és a tervek szerint ősszel befejeződik a kivitelezés. Emellett pályázott az önkormányzat a Gesztenyés, az Ősz és más kisebb utcák felújítására is, mintegy 180 millió forint értékben. Kovács Lajos azt mondta: reméli, hogy a kiíró pozitívan bírálja el a pályázatot. Saját forrásból újíthatja fel az önkormányzat a Piac tér burkolatát, valamint az Erőmű úton és a Hága László út végén található körforgalmat. (HTV)