Aláírás előtt a Vöröskereszt feladat-ellátási szerződése

  • img

A Vöröskereszttel kötendő feladat-ellátási szerződésről tartottak egyeztetést a városházán június 13-án. A megbeszélésen részt vett Török László, a Vöröskereszt megyei titkára és Kuti Zsolt, a szervezet koordinátora, dr. Benedek László polgármester, dr. Tüske László alpolgármester, Török Sándor, a szakbizottság elnöke és a Polgármesteri Hivatal több munkatársa.

Amint ismert, a jövőben a Vöröskereszt látja el az átmeneti szálló működtetését, gondoskodik a hajléktalanok nappali ellátásáról és az éjszakai menedékhely működtetéséről, valamint végzi az utcai gondozó szolgálattal kapcsolatos munkát. Mindez eddig az önkormányzat feladatai közé tartozott, s évente több tízmillió forintba került. A szervezet azonban megfelelő szakmai kompetenciák mellett a város elől eddig elzárt állami normatívát is igénybe tudja venni. Így a magasabb színvonalú ellátás az eddigi töredékébe, évente kb. 3,68 millió forintba kerül majd.

A mostani megbeszélésen a feladat-ellátási szerződés végső formájáról tárgyaltak, az előterjesztés jövő héten a bizottságok elé, június végén a képviselő-testület napirendjére kerül. Török Sándor, a Lakásügyi, Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke elmondta, hogy amennyiben a szerződésben foglaltakat a városatyák elfogadják, a Vöröskereszt július 15-től átveszi a tevékenységeket a városban. Ezzel párhuzamosan az eddigieknél jobb körülmények közé költözik az átmeneti és a hajléktalanszálló, abba az épületbe, amit erre a célra vásárolt az önkormányzat a Csenterics úton. A változások közvetlenül több mint 100 főt érintenek. A Vöröskereszt hat-nyolcfős szakembergárdával biztosítja az ellátást, és szoros munkakapcsolatban lesz a Városi Családsegítő és Gondozási Központtal.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák