Tizenkilenc évesen, friss házasként került Százhalombattára. Férje a vasútnál dolgozott, itt kaptak lakást a MÁV-keretből. Azóta eltelt több mint harminc év, megszülettek és felnőttek a gyerekek, de ma is ugyanott laknak, a Jókai közben lévő kétszobás lakásban. Danica számára nagyon fontos az otthon, a biztos pont, ahová haza lehet térni. Persze úton lenni is kell, mert – mint mondja – nagyon sok az elvégzendő feladat.
- Érdekes családból származom – meséli. – Apai nagyanyámék huszonnégyen voltak testvérek, ma már el sem tudunk képzelni egy ilyen nagy családot. Anyai nagyanyám zsidó lány volt, a nagyapám pedig német, édesapám szerb kommunista, édesanyám kuláklány. Szeretem ezt a sokféleséget, amiből kialakultam. Hároméves voltam, amikor elváltak a szüleim, így a saját tapasztalatomból tudom, milyen elvált szülők gyerekének lenni. Édesapámmal rendszeresen tartottuk a kapcsolatot, szeretett, de szigorú volt hozzám. Tőle tanultam meg, hogy bármekkorát esik is az ember, mindig fel kell állni.
- Milyen pályára készült?
- Tízéves voltam, amikor budakesziről Budapestre költöztünk, ott végeztem el az általános iskolát, majd az egészségügyi szakközépiskolát és gyermekgondozónő lettem. Mindig nagyon szerettem a gyerekeket, és azt a pályát választottam, ami a legközelebb állt hozzám. A SOTE bölcsődéjében kezdtem dolgozni, de hamarosan férjhez mentem, és mert Százhalombattán volt lakáslehetőség, ideköltöztünk.
- Hogyan sikerült beilleszkedni?
- Szerettem volna az itteni bölcsődében dolgozni, de nem volt hely, valahol pedig dolgozni kellett, ezért vízmintahordó lettem az erőműnél. Három műszakba kellett járni, és nem bírtam az éjszakázást, mert nappal képtelen voltam pihenni. Az iskola titkárságán megüresedett egy hely, felvettek, ott nagyon jól éreztem magam, de nemsokára lehetőségem nyílt, hogy átmenjek a bölcsődébe, és természetesen azt választottam. Tíz évig dolgoztam ott, megszakításokkal persze, mert közben megszülettek a gyerekek. Jó volt, de akkor már kiderült, hogy nem nagyon vagyok beilleszthető a társadalomba. Nem fogadom el az igazságtalanságot és ezt szóvá is teszem.
- Mennyire voltak komolyak ezek a konfliktusok?
- Egyszer egy városi ifjúsági parlamenten felálltam és elmondtam a véleményemet. Utána összehívtak egy munkahelyi gyűlést, ahol intrikusnak neveztek. A kollegák egyesével megkerestek és elmondták, hogy nekem van igazam, de ne haragudjak, amiért nem állnak ki mellettem. Mindennek olyan következményei voltak, hogy például nem tanulhattam, hiába jelentkeztem felsőoktatási intézménybe, mindig azt írták a jelentkezési lapomra, hogy nem támogatnak. Ezért aztán amikor egy kedves ismerősöm, Györgyfalvay Ottóné szólt nekem, hogy a GYIVI-nél van hely, jelentkeztem.
- Mi volt ott a feladata?
- Egy körzet gyerekeivel és nevelőszülőivel kellett foglalkoznom, az volt a nevem, hogy nevelőszülői tanácsadó. Tizennégy évig dolgoztam ott. Természetesen ott is ellentét alakult ki köztem és a vezetés között. Láttam a visszásságokat, és szóvá tettem, erre az volt a válasz, hogy szembehelyezkedtem az intézményrendszer érdekeivel és emiatt felmondtak nekem. Nem hagytam annyiban, munkaügyi pert indítottam, amelyet nyolc tárgyalás után megnyertem. Ezt nagyon fontos volt végigcsinálnom, nemcsak magam, hanem a nevelőszülők és a gyerekek miatt is. Kiderült, hogy nekem van igazam, valóban óriási problémák vannak az intézményrendszerrel. Már akkor az volt a meggyőződésem, hogy más formában kell ezt a gondoskodást működtetni, ezért is hoztam létre a Fészek Egyesületet. 1993-ban tizenegy nevelőszülői családdal eldöntöttük, hogy megcsináljuk, a következő évben pedig bejegyezték az egyesületet, amelyhez ma már 250 nevelőszülő és 300 gyerek tartozik, emellett gyermekjóléti szolgálata és átmeneti otthona is van az egyesületnek. A Fészek-tipusú rendszer a jövő: összekapcsolja a gyermekvédelmi alap- és szakellátást, átláthatóbb, a gyerek számára nagyobb biztonságot ad. Arról nem is szólva, hogy mióta megjelentek ebben a szektorban a civilek, jobban dolgozik az állami gyermekvédelem is. Kell a verseny, jobb teljesítményre ösztönöz.
- Ma már nem dolgozik a Fészek Egyesületnél. Miért?
- Néhány évig nagyon gördülékenyen működött, az egyesület elnöke, Remete Kati nagyon értette a dolgát, de hamarosan meghalt, és rájöttem, hogy alkalmatlan vagyok a technikai feladatok elvégzésére. Egyik pályázatot nyertük a másik után, nagy terveink voltak, akkor szerencsére jött Báló Ottília, aki kézbe vette a dolgokat. Közben megbetegedtem, kórházba kerültem, így átadtam az egyesületet. Az egészségem erősen megrendült, annyira, hogy le is százalékoltak, először egy évre, aztán még egyre, most pedig már öt évre.
- Ez azt jelenti, hogy nem is dolgozik?
- Sokáig egyáltalán nem dolgoztam, aztán lassan kezdett javulni az állapotom. Sok hobbim van, ezek segítettek, hogy helyrejöjjek: szeretek fotózni, videózni, írni, és utazni. Az utazás nagyon sokat jelent nekem, ráadásul, mert a férjem vasutas, ingyen utazom. Most jöttem haza Csíksomlyóról, csodálatos élmény volt részt venni a búcsún. Emellett család- és gyermekvédelmi szakértőként dolgozom a fővárosi XVII. Kerületi gyermekjóléti szolgálatánál. Esetmegbeszélő csoportokat vezetek, nevelőszülő képzést és továbbképzést vállalok, időközben ugyanis elvégeztem a főiskolát és az egyetemet. Nemrég bezárattam egy gyerekotthont, egy nevelőszülő hívott el magával, amikor elment, hogy kihozzon egy gyereket egy hosszú hétvégére. Azt mondta, olyan állapotok uralkodnak ott, amilyet én még nem láttam. Valóban, iszonyú élmény volt tapasztalni, hogy ma Magyarországon ilyen létezhet. Rettentően felháborodtam, felhívtam, akit csak lehetett, és végül sikerült elérnem, hogy felszámolták azt a rettenetes helyet. Megint csak összeütközésbe kerültem másokkal, mert etikátlannak tartottak. Én csak azt tudtam válaszolni erre: nagyon sajnálom, de nem tehettem másként.
- Helyben nem vállal szerepet a gyermekvédelemben?
- Ez nem rajtam múlik. Én soha nem jelentkeztem, engem mindig hívtak, és ahová hívnak, oda elmegyek.
- Hogyan tervezi a jövőt?
- Nagy terveim nincsenek. Ameddig bírom, csinálom, ha elfogy az erőm, abba kell majd hagynom. Sokat vagyok úton, de sokszor nagyon fáradt vagyok. Csodálatos családom van, nagyszerű gyerekeim, a lányom Svájcban biztonságpolitikai szakértő, a fiamnak pedig több könyve megjelent. Az írás az egész családra jellemző, nekem is jelent már meg könyvem, és több kötet áll megjelenés előtt. A legkedvesebb számomra a Közlegény-sorban című, dr. Kovács László volt országgyűlési képviselőről szóló könyvem, amely egy nagyon szép, nagyon mély barátságnak állít emléket.
- Kit javasol, kiről szóljon a következő Premier plán?
- Sorolhatnék híres-neves embereket, de azt hiszem, jobb lenne, ha ez a sorozat azokat mutatná be, akik szinte észrevétlenül teszik a dolgukat. Kürtösi Bellára gondoltam, nagyon jó embernek tartom.
- Milyen pályára készült?
- Tízéves voltam, amikor budakesziről Budapestre költöztünk, ott végeztem el az általános iskolát, majd az egészségügyi szakközépiskolát és gyermekgondozónő lettem. Mindig nagyon szerettem a gyerekeket, és azt a pályát választottam, ami a legközelebb állt hozzám. A SOTE bölcsődéjében kezdtem dolgozni, de hamarosan férjhez mentem, és mert Százhalombattán volt lakáslehetőség, ideköltöztünk.
- Hogyan sikerült beilleszkedni?
- Szerettem volna az itteni bölcsődében dolgozni, de nem volt hely, valahol pedig dolgozni kellett, ezért vízmintahordó lettem az erőműnél. Három műszakba kellett járni, és nem bírtam az éjszakázást, mert nappal képtelen voltam pihenni. Az iskola titkárságán megüresedett egy hely, felvettek, ott nagyon jól éreztem magam, de nemsokára lehetőségem nyílt, hogy átmenjek a bölcsődébe, és természetesen azt választottam. Tíz évig dolgoztam ott, megszakításokkal persze, mert közben megszülettek a gyerekek. Jó volt, de akkor már kiderült, hogy nem nagyon vagyok beilleszthető a társadalomba. Nem fogadom el az igazságtalanságot és ezt szóvá is teszem.
- Mennyire voltak komolyak ezek a konfliktusok?
- Egyszer egy városi ifjúsági parlamenten felálltam és elmondtam a véleményemet. Utána összehívtak egy munkahelyi gyűlést, ahol intrikusnak neveztek. A kollegák egyesével megkerestek és elmondták, hogy nekem van igazam, de ne haragudjak, amiért nem állnak ki mellettem. Mindennek olyan következményei voltak, hogy például nem tanulhattam, hiába jelentkeztem felsőoktatási intézménybe, mindig azt írták a jelentkezési lapomra, hogy nem támogatnak. Ezért aztán amikor egy kedves ismerősöm, Györgyfalvay Ottóné szólt nekem, hogy a GYIVI-nél van hely, jelentkeztem.
- Mi volt ott a feladata?
- Egy körzet gyerekeivel és nevelőszülőivel kellett foglalkoznom, az volt a nevem, hogy nevelőszülői tanácsadó. Tizennégy évig dolgoztam ott. Természetesen ott is ellentét alakult ki köztem és a vezetés között. Láttam a visszásságokat, és szóvá tettem, erre az volt a válasz, hogy szembehelyezkedtem az intézményrendszer érdekeivel és emiatt felmondtak nekem. Nem hagytam annyiban, munkaügyi pert indítottam, amelyet nyolc tárgyalás után megnyertem. Ezt nagyon fontos volt végigcsinálnom, nemcsak magam, hanem a nevelőszülők és a gyerekek miatt is. Kiderült, hogy nekem van igazam, valóban óriási problémák vannak az intézményrendszerrel. Már akkor az volt a meggyőződésem, hogy más formában kell ezt a gondoskodást működtetni, ezért is hoztam létre a Fészek Egyesületet. 1993-ban tizenegy nevelőszülői családdal eldöntöttük, hogy megcsináljuk, a következő évben pedig bejegyezték az egyesületet, amelyhez ma már 250 nevelőszülő és 300 gyerek tartozik, emellett gyermekjóléti szolgálata és átmeneti otthona is van az egyesületnek. A Fészek-tipusú rendszer a jövő: összekapcsolja a gyermekvédelmi alap- és szakellátást, átláthatóbb, a gyerek számára nagyobb biztonságot ad. Arról nem is szólva, hogy mióta megjelentek ebben a szektorban a civilek, jobban dolgozik az állami gyermekvédelem is. Kell a verseny, jobb teljesítményre ösztönöz.
- Ma már nem dolgozik a Fészek Egyesületnél. Miért?
- Néhány évig nagyon gördülékenyen működött, az egyesület elnöke, Remete Kati nagyon értette a dolgát, de hamarosan meghalt, és rájöttem, hogy alkalmatlan vagyok a technikai feladatok elvégzésére. Egyik pályázatot nyertük a másik után, nagy terveink voltak, akkor szerencsére jött Báló Ottília, aki kézbe vette a dolgokat. Közben megbetegedtem, kórházba kerültem, így átadtam az egyesületet. Az egészségem erősen megrendült, annyira, hogy le is százalékoltak, először egy évre, aztán még egyre, most pedig már öt évre.
- Ez azt jelenti, hogy nem is dolgozik?
- Sokáig egyáltalán nem dolgoztam, aztán lassan kezdett javulni az állapotom. Sok hobbim van, ezek segítettek, hogy helyrejöjjek: szeretek fotózni, videózni, írni, és utazni. Az utazás nagyon sokat jelent nekem, ráadásul, mert a férjem vasutas, ingyen utazom. Most jöttem haza Csíksomlyóról, csodálatos élmény volt részt venni a búcsún. Emellett család- és gyermekvédelmi szakértőként dolgozom a fővárosi XVII. Kerületi gyermekjóléti szolgálatánál. Esetmegbeszélő csoportokat vezetek, nevelőszülő képzést és továbbképzést vállalok, időközben ugyanis elvégeztem a főiskolát és az egyetemet. Nemrég bezárattam egy gyerekotthont, egy nevelőszülő hívott el magával, amikor elment, hogy kihozzon egy gyereket egy hosszú hétvégére. Azt mondta, olyan állapotok uralkodnak ott, amilyet én még nem láttam. Valóban, iszonyú élmény volt tapasztalni, hogy ma Magyarországon ilyen létezhet. Rettentően felháborodtam, felhívtam, akit csak lehetett, és végül sikerült elérnem, hogy felszámolták azt a rettenetes helyet. Megint csak összeütközésbe kerültem másokkal, mert etikátlannak tartottak. Én csak azt tudtam válaszolni erre: nagyon sajnálom, de nem tehettem másként.
- Helyben nem vállal szerepet a gyermekvédelemben?
- Ez nem rajtam múlik. Én soha nem jelentkeztem, engem mindig hívtak, és ahová hívnak, oda elmegyek.
- Hogyan tervezi a jövőt?
- Nagy terveim nincsenek. Ameddig bírom, csinálom, ha elfogy az erőm, abba kell majd hagynom. Sokat vagyok úton, de sokszor nagyon fáradt vagyok. Csodálatos családom van, nagyszerű gyerekeim, a lányom Svájcban biztonságpolitikai szakértő, a fiamnak pedig több könyve megjelent. Az írás az egész családra jellemző, nekem is jelent már meg könyvem, és több kötet áll megjelenés előtt. A legkedvesebb számomra a Közlegény-sorban című, dr. Kovács László volt országgyűlési képviselőről szóló könyvem, amely egy nagyon szép, nagyon mély barátságnak állít emléket.
- Kit javasol, kiről szóljon a következő Premier plán?
- Sorolhatnék híres-neves embereket, de azt hiszem, jobb lenne, ha ez a sorozat azokat mutatná be, akik szinte észrevétlenül teszik a dolgukat. Kürtösi Bellára gondoltam, nagyon jó embernek tartom.
