Román népviseletek a BKK-ban

  • img

Román népviseletekből rendezett kiállítást a Százhalombattai Román Nemzetiségi Önkormányzat a Barátság Kulturális Központ előterében. A bemutató november 29-ig látható.

A gyűjteményt nagy részben Zimmermann Krisztina, a RONÖ elnöke örökölte a nagyszüleitől, de néhány olyan kézimunka - például Olténiából származó konyhakendők és szalvéták is – szerepelnek benne, amelyeket ismerősöktől kapott kölcsön erre az alkalomra. A ruhák kézzel varrottak, pamutból, kenderből, gyapjúból és selyemszálakból készültek.


A román népviseletet, mint bármely más népviseletet, a helyi hagyományok, a földrajzi fekvés, a klíma és a gazdasági lehetőségek kombinációja határozza meg. Az emberi öltözet a legrégibb időktől nem csupán védte, hanem díszítette is a beleöltözőt, és kifejezte viselője társadalmi helyzetét – hangzott el a november 10-i megnyitón.


Románia azon kevés országok közé sorolható, ahol a falusi emberek még jelenleg is hordanak népviseletet, és nem csak ünnepek alkalmával. A román viseletek tára igen gazdag. Hat néprajzi területre – Erdély, Bánát, nyugati síkság, dunai térség, Moldova, Havasföld -, azokon belül is összesen kilencven fajtára osztható.


A százhalombattai bemutató az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával jött létre.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák