Lélektől lélekig

  • img

Ezzel a címmel tart előadói estet Kemecsei Ferenc előadóművész, filmrendező a százhalombattai Szent István templomban november 19-én, szombaton, 19 órától. A rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel vár a KÉSZ Százhalombattai Csoport. 

"Előadásom novellákból, saját írásokból és versekből épül fel oly módon, hogy a versek szervesen beépülnek egy-egy témakörbe és mintegy monológot képezve folytatják a prózával a megkezdett témát – írja Kemecsei Ferenc. Épp ezért szinte kivétel nélkül olyan verseket válogattam össze, amelyek egyes szám első személyben szólalnak meg. Vallomásomban segítségemre lesz egy skandináv népmese, valamint Babits Mihály, József Attila, Ady Endre, Petőfi Sándor, Szabó Lőrinc, Radnóti Miklós, Buda Ferenc, Juhász Gyula, Karinthy Frigyes, Tóth Árpád, Örkény István versei, írásai."

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák