Ismét csatlakozott a százhalombattai önkormányzata a Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjpályázat rendszeréhez, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködésben hirdetett meg.
A korábbi évekhez hasonlóan az "A" típusú pályázat a felsőoktatásban tanulóknak szól, a "B" típusúra pedig azok az érettségi előtt álló középiskolások és a felsőoktatási intézménybe még felvételt nem nyert érettségizettek vehetnek részt.
A 2016-os városi költségvetésben forráshiány miatt nem különítettek el pénzt a Bursára, a 2017-es évben azonban újból kaphatnak támogatást a szociálisan rászoruló diákok. Az ösztöndíjra azok jogosultak, akiknél az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg a nyugdíjminimum kétszeresét, azaz az 57 ezer forintot.
Török Sándor, az Egészségügyi, Oktatási és Szociális Bizottság elnöke elmondta, hogy diákoként havi 5000 forintos támogatást szavazott meg a képviselő-testület, amelyet biztosan kiegészít ugyanekkora állami támogatás. Korábban a megyei önkormányzat is hozzájárult a Bursa rendszerhez, ez azonban most bizonytalan.
A pályázati kiírásokat le lehet tölteni a www.szazhalombatta.hu oldalról. A jelentkezéseket a szükséges dokumentumokkal november 8-ig lehet leadni a Polgármesteri Hivatalban.