Az együttműködés szélesítéséről írt alá megállapodást Vezér Mihály Százhalombatta, és Mihail Trubkin, Kalinyinyec polgármestere a Battai Napok keretén belül szeptember 11-én.
A közel harmincezres lélekszámú Kalinyinyec mintegy harminc kilométerre fekszik az orosz fővárostól. A két város közötti kapcsolatfelvétel 2013-ban kezdődött, amikor a Moszkva melletti település polgármestere a Batta Kupa nemzetközi kosárlabda utánpótlás-tornára kísérte el a kalinyinyeci csapatot.
A százhalombattai önkormányzat néhány vezetőjével való találkozás után kialakult ígéretes sportbarátság tovább szélesedett Sinka László alpolgármester és Szalai Attila sport és közrendi tanácsnok egy évvel későbbi oroszországi villámlátogatásán. Ezt követően egy újabb kalinyinyeci meghívásának eleget téve a százhalombattai delegáció részt vett az ottani nemzetközi utcai kosárlabda-fesztiválon, népszerűsítve a battai sportolási ehetőségeket. Nem is eredménytelenül, hiszen már 2014-ben több alkalommal is érkeztek orosz sportbarátok Százhalombattára: a Batta Kupa mellett a kalinyinyeci kosárlabdacsapat és judósaik is városunkban edzőtáboroztak. A héttagú orosz küldöttség részt vett az idei Battai Napok rendezvénysorozaton, Kalinyinyec polgármestere pedig meghívta Százhalombatta vezetőit a jövő évi hasonló programjukra.
Vezér Mihály polgármester örömét fejezte ki a két város közötti együttműködés kiszélesítése kapcsán. Hangsúlyozta: "Ha elzárkózunk a világ elől, a tudást is elzárjuk magunktól. A sport, a kultúra, az oktatás területén szerzett legjobb tudásunk, tapasztalatunk és gyakorlataink kölcsönös megosztásával új esélyekre, előnyre tehetünk szert." Mihail Trubkin véleménye szerint "ezekben a nehéz időkben" a legfontosabb a nemzetközi kapcsolatok építése és erősítése. Kiemelte, hogy bár a két város kapcsolata a sportbarátságból alakult ki, azonban kulturális, egészségügyi, oktatás és a gazdasági együttműködésre is lát lehetőséget.