Megkezdődött a kivitelezés utolsó üteme

  • img

Elkezdődött a Fogoly utca út- és csapadékvíz-elvezetés építési munkáinak utolsó üteme Százhalombattán augusztus 5-én – tájékoztatott a kivitelező STR Építő Kft.

A Damjanich úttól az Őz utcáig tartó szakasz csak célforgalomra vehető igénybe, átmenő forgalom csak a kijelölt, javasolt kerülőutakon tud közlekedni. A könnyebb tájékozódás érdekében ezeket sárga alapon fekete nyilakkal jelölték. A Kivitelezési munkákkal kapcsolatosan a helyszínen és telefonon is lehet érdeklődni Sári István művezetőnél (30-466-24-12) vagy Vörös Gábor építésvezetőnél.


A kivitelező arra kéri a lakókat és a gépkocsi-tulajdonosokat, hogy a felújítás időtartama alatt ne parkoljanak az érintett szakaszon, mert ezzel segítik a munkálatok határidejének tartását.


A három évtizeddel ezelőtt készült Fogoly utcának nem volt alapja, ezért vált szükségessé a teljes rekonstrukció, amely másfél kilométeren, öt ütemben valósul meg. Legkésőbb szeptember 26-ig tart. A közlekedőknek forgalomkorlátozásra igen, teljes útzárra azonban nem kell számítaniuk.


Dunafüred leghosszabb utcája mellett útépítés kezdődött a város más területein is. Szilárd burkolatot kap a Bajnok és a Triatlon köz Dunafüreden, valamint az Emese utca Óvárosban. Utóbbi háromban július közepétől augusztus végéig tart a kivitelezés. A beruházások mintegy 200 millió forintos állami támogatásból valósulnak meg.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák