Szakcsi Lakatos Béla és Szatai Gábor lesz a vendége a HIT Gyülekezete által májusban útjára indított zenés talk show-sorozat második állomásának június 26-án, vasárnap 17 órától a Szekeres József Konferencia- és Rendezvényközpontban.
A szervezők az első "Kreativitás, művészet, biblia" zenés talk show méltó folytatását ígérik, vagyis azt, hogy a résztvevők ismét őszinte, jó hangulatú, megható beszélgetéseket hallhatnak majd. A moderátor ismét Fodor Bernadett és Katona Tamás, a HIT Gyülekezete helyi vezetője lesz, a téma pedig az inspiráció, a Biblia, a generációk és az emberek közötti kapcsolódás.
Szakcsi Lakatos Béla Liszt- és Kossuth-díjas magyar zongoraművész és zeneszerző, érdemes művész nem először érkezik városunkba. Legutóbb a Freedom idei, hetedik újévi hangversenyén találkozhatott vele a battai közönség. Kilencévesen kezdett zongorázni. Klasszikus zenét tanult, de figyelme a jazz felé fordult. A Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatóriumban tanult és neves magyar zenészekkel, Tomsits Rudolffal, Kőszegi Imrével, Pecek Lakatos Gézával játszott fesztiválokon. 1972-től a Rákfogó, majd 1980-tól a Saturnus együttes tagjaként fontos szerepe volt a fúziós zene hazai terjedésében, érdeklődése a komolyzene és a jazz ötvözése felé is kiterjedt. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola jazz-zongora szakán tizenkét éven át tanított a hetvenes évek elejétől. A cigány folklór gyűjtésével és színpadi művekké formálásával is foglalkozott. Kerényi Miklós Gáborral és Müller Péter Sziámival közösen írt, Szentivánéji álom című musicalje a 2008-as, Szegedi Szabadtéri Játékokon tartott ősbemutató óta a Budapesti Operettszínház műsorán fut nagy sikerrel. Koncertjeire manapság a jazz és a kortárs improvizáció ötvözése jellemző.
Szatai Gábor, az Icon és a NO együttesek énekese 1987-ben került a Rock Színház társulatába. Énekelt a Hamletben, a Sztárcsinálókban, a Jézus Krisztus szupersztárban és a Nyomorultakban is. Ekkor alapították Slamóval együtt a NO zenekart, amelynek az első nagy koncertje 1988. március 15-én volt a Petőfi Csarnokban. 1992-ben jelent meg az első nagylemezük, amelyet még kettő és egy válogatás album követett. Felléptek Susan Vega, Brian Adams, az Extreme előzenekaraként és az ország minden részében adtak koncertet. Szatai Gábor családjával együtt Kaliforniába költözött 1998-ban, ahol gospelt énekelt. Hazaköltözése után rövid ideig még a NO zenekarral, majd új együttesével, a NO-PROBLEM-mel és napjainkban a Vilmányi Gáborral közösen alapított ICON-nal koncertezik.
A június 26-i zenés beszélgetésre a belépés díjtalan.