A nevelés és a boldogság kapcsolatáról – a humán, reál, informatikai képzés fogalmán, a pedagógiai újítás részigazságainak és a Karácsony Sándor által kidolgozott társaslelki reláció fontosságának bemutatásán keresztül – tartott előadást Deme Tamás tanár, művelődéskutató február 29-én a Hamvas Béla Városi Könyvtárban. Az eseményt a KÉSZ százhalombattai csoportja szervezte.
Az előadásnak meghirdetett program – a meghívott szakember szándékának, közvetlen és élvezetes előadásmódjának köszönhetően – inkább kötetlen beszélgetéssé alakult az érdeklődők aktív részvételével. Az előadó elmondta, hogy szívesebben használja – különösen az egyetemi képzésben – a mindenki által ismert humán, reál és informatikai meghatározások helyett az embertudományok, természettudományok és technika kifejezéseket. Rámutatott arra is, hogy a technika ugyan külön tudomány, de egyszerre szolgálja és segíti a másik két ágat. Deme Tamás kiemelte, hogy a szakirányok választása helyett az arányok megtalálását és a duális képzést részesítené előnyben. Antall József miniszterelnök gondolatait idézte: "Az a jó tudás, ha valaki sok mindenből tud kicsit és egy valamiből sokat."
Az érdeklődők megismerhették a pedagógiai reformok múltját és jelenét, rávilágítva arra, hogy ha azok csak a részletekre irányulnak, akkor az egész (amely reformra érett) nem lesz jobb. Ahogy Karácsony Sándor írta: "A megoldás az oktatásban is az adott tárgyhoz és személyhez kapcsolódó viszony és viszonyulás; minden nevelés előfeltétele a kölcsönös társaslelki reláció, célja pedig a növekedés. Ha nem ez van, akkor csak idomításról beszélhetünk."
Egyes vélemények szerint a hosszú élet egyik titka az élethosszig tartó tanulás. De mit lehet érdeklődéssel, kitartással és szenvedéllyel tanulni? Amit szeretünk. Hiszen: a figyelem a szeretet szinonimája, az élet célja pedig a boldogság. A programon – Deme Tamás kommentálása mellett – levetítettek egy TED-előadást is, amely arról szólt, hogyan éljünk száz évig. A bemutatott kutatás a világ azon területeire irányult, ahol a százévesek aránya tízszer, a várható élettartam tucat évvel nagyobb, ellenben a középkorú halálozás a töredéke annak, mint Amerikában. Ilyen hely Szardínia egyik hegyi tartománya, illetve az Okinawai szigetvilág, valamint egy adventista közösség Kaliforniában. Több közös vonás is felfedezhető az egymástól teljesen eltérő kultúrákban, például a mértéktartó, általában növényi alapú táplálkozás, az életkortól független, aktív társasági élet, valamint a lelkileg, szellemileg és testileg tevékeny életmód (ami nem a rendszeres sportolást, hanem a mindennapi tevékenységekhez kapcsolódó aktivitást jelenti). Ezen kívül a szardíniai kultúrában nagyon hangsúlyos az idősek tisztelete. Az adventisták rituális szokásokat követnek egész életükben, függetlenül attól, hogy mennyire elfoglaltak vagy stresszes a munkájuk. Hetente egy napot kizárólag a családjukkal, barátaikkal és hitükkel foglalkoznak, emellett vallásgyakorlásuk egyik alapeleme a természetjárás. Ezeknek az ereje nem abban rejlik, hogy néha-néha megteszik, hanem hogy egy életen át minden héten. Az okinawaiak hosszú életet élnek meg, legtöbbjük álmában hal meg (gyakran szex után – említette a videóban kaján derűvel az amerikai kutató). Moainak hívják a népcsoporton belül azt a baráti rendszert, amelybe beleszületnek. Együtt élik le az életüket: a zsákmányt megosztják, és bajban, betegségben mindig van, aki segít a rászorulónak. Nincsen szavuk a nyugdíjra, ellenben van egy kifejezés, amely végigkíséri az egész életüket. Ez az "ikigai", amely nagyjából azt jelenti, hogy az "ok, amiért felkelsz minden reggel."













