Szokatlan

  • img
  • img

Hudák Eszter festményeiből és fotóiból látható kiállítás a BKK Lépcső és Mini Galériájában március 14-ig. Az Arany János iskola tanulója, a SZIKE fotókör alapítója, László Bandy tanítványa már több kiállításon szerepelt a SZAK stúdió tagjaival is.

"Meglepő és váratlan, hogy tizenhat évesen lehetőséget kaptam egy önálló kiállításra – olvashatóak gondolatai a tárlaton. Szokatlan számomra, hogy mások is kíváncsiak a képeimre. Lehet, hogy zavarosnak tűnik a sok technika egy kiállításon belül, de még csak keresgélem a vizuális káoszban, hogy mi lesz az én témám és technikám."


Eszter fényképei tavalyi "nagy utazásait" mesélik el Spanyolországba és a budapesti régi zsidó világba. "Bekerült a válogatásba egy Battai kép is: innen indultam, ide térek vissza."
A kiállítást László Bandy nyitotta meg. Mint mondta, Eszter még nagyon fiatal. Nem is ő akart kiállítani, hanem a képek és a fotók "követelték", hogy mielőbb együtt is megjelenhessenek a közönség előtt. "Nem Hudák Eszter az egyetlen, akivel tanárként rádöbbenek, hogy nem kis tanítványom, hanem kortárs kollegám az illető. Szemre még tán kislány, de amikor odaáll az állvány elé vagy emeli a fényképezőgépét, átalakul és olyan felnőtt lesz, mint a benne működő lélek. Ha pontosan nem is tudja, mi mindent kell majd elmondania, de a világban és sajátmagában tudott és felismert rendszer már tisztán megjelenik a munkáiban. Ott van ez a rendszer nem csak az absztrakt képein, de beszédes férfifiguráiban, filigrán fügéjében is, és ez a rendszer emeli meg a régi pesti gettóban és a napfényes spanyol földön készült képeit is."

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák