Új zenekar

  • img

AisC/DisC Cover Projekt néven, százhalombattai zenészekből új zenekart alapított Varsádi László, a Steel és a Nyitott Színpad Zenei Egyesület létrehozója.

Az új formáció miatt sem a Steel sem a Grievance nem bomlott fel, sőt a tagok a már ismert zenészekből verbuválódtak. Az ötletet az AC/DC 2016-os turnéja adta, amelynek egyik állomása Bécs lesz.


A zenekarvezető elmondta, hogy tavaly novemberben kétszer visszatapsolták őket, amikor a Grievance és a Steel tagjai a Kis Európa Clubban rendezett koncerten eljátszották AC/DC High Way to Hell című dalát.


Ez és a világhírű zenekar európai turnéja adta az ötletet, hogy kidolgozzanak egy másfél órás koncertprogramot, amelynek jelenleg a próbái zajlanak. Az AisC/DisC cover február 20-án mutatja be a zenei anyagot a Kis Európában, és több koncertet terveznek az AC/DC őrület jegyében.


Az AisC/DisC cover tagjai: Bíró Balázs dobos, Héring Bence basszusgitáros és Raczkó Balázs gitáros a Grievance-ból, valamint Frank Tibor gitáros és Varsádi László énekes a Steelből.   


Utóbbi kiemelte, külön érdekessége az új formációnak, hogy három húsznál fiatalabb és kettő ötvennél idősebb tagból áll. Egyszerre jellemzi a fiatalos lendület, lobogás, keménység és tapasztalt, "öreg, rekedtes hang" is.  Mindannyian nagy izgalommal készülnek a bemutatkozásra, amely során az előzenekar a rock-klasszikusokat játszó STEEL lesz.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák