A reggeli zuhogó eső sem vette el a Szivárvány óvodások kedvét a május 20-ra a Csónakházba meghirdetett családi naptól. Elszántságuknak hamar meg lett a jutalma, mintegy fél órás tanácstalan álldogálás után kitisztult az ég, a sok esőköpenyes kisgyerekre lemosolygott a nap, és egészen késő délutánig nem is vonult vissza többé. A családi nap zenés bemelegítővel indult, majd a kisfiúknak és az apukáknak focimeccsekkel, a kislányoknak és az anyukáknak pedig játékos sorversennyel folytatódott. Miután mindenki minden pályán győzött, aranyérmet és buborékfújót vehettek át a nyertesek. Ekkorra már a légvár is állt, és miután a sorban ácsingózók végighallgatták a felügyelő bácsi igen szigorú és hosszú lajstromát arról, hogy miként kell viselkedni a várban – például tilos nem figyelni egymásra -, megindult a rohamos és tömeges ugrabugra. Aki belefáradt, az útlevelet kapott, és elindult, ha nem is világgá, de egy igen titokzatos akadálypályán, amit egyből nem is lehetett megtalálni, és végrehajtotta az igen titokzatos és bonyolult feladatokat, amikért egy-egy pecsétet kapott az útlevelébe. Csodák csodájára, ez is mindenkinek sikerült. Hiába, ezek a Szivárvány ovisok! A telepecsétes útlevélért pedig meglepetés járt. Hogy mi, az csak addig maradt titokban, amíg az első sikeres próbatevők nem kezdték el büszkén mutogatni a jégkrémüket, meg az attól piros, kék, zöld nyelvüket.

Elkészült a bográcsos ebéd is, aztán ki-ki sietve folytatta ott, ahol abbahagyta: a légvárban, a kézműves asztalnál, vagy valamelyik sportpályán, míg véget nem ért a délután. Egy biztos: a Szivárvány oviban még hetekig emlegetni fogják, hogyan csúsztak le a légvár csúszdáján az óvó- meg a dajka nénik, és ki tudja, hányféle egyéb vicces történet terjed majd szájról szájra a szépemlékű májusi családi napról.