A régió legszebb települése

  • img

A Budapest – Pest Megye Közép-Magyarországi Turisztikai Régió fődíját nyerte el Százhalombatta az idei Virágos Magyarországért Környezetszépítő Versenyen – jelentette be Vezér Mihály polgármester a mai napon. Az Arany Rózsa Díjat Nagy Tamásné főkertész vette át október 21-én a Vigadóban rendezett ünnepségen.

A Virágos Városok Verseny keretében hét régiós fődíjat osztottak ki, amelyből az egyiket Százhalombatta kapta. Az elismerést tanúsító oklevelet és réztáblát sajtótájékoztatón mutatta be a polgármester. Elmondta, hogy az idei évben a megszokottnál szerényebb összeget fordíthattunk parkrekonstrukcióra, de közparkjaink így is nagyon jó állapotban vannak.


Az elhasználódott, illetve megrongált köztéri játékok pótlására 10 millió forintot költött az önkormányzat. A munkálatokat augusztus 10-e és október 7-e között végezték el. A polgármester hangsúlyozta, a vandalizmus sok bosszúságot és költséget okoz, arról nem is beszélve, hogy a tönkretett játékok balesetveszélyesek. Arra kért mindenkit, ne menjen el szó nélkül az öncélú károkozás mellett, telefonáljon a rendőrségre vagy a közterület-felügyeletre.


Parkfelújításra 21,5 millió forintot fordított az önkormányzat a nyár folyamán. A pénzből megújult az Építők parkja, a Pannónia út 17. melletti, valamint az Irinyi, Jedlik, Kodály utcák és az Irinyi, Jedlik, Erkel körút által határolt közterület.


Százhalombatta a kezdetektől, vagyis a ’90-es évek második felétől vesz részt a legszebben gondozott városok és falvak versenyében. A város 2011-ben nyerte el a Virágos Magyarországért Verseny fődíját, majd 2012-ben ezüst fokozatot ért el a nemzetközi döntőn, 2014-ben pedig otthont adott a nemzetközi díjátadó ünnepségnek. A rendezvényen több száz fő vett részt Európa tizenegy országából és a hazai szakmai szervezetektől. Százhalombatta kisvárosként is méltó helyszínt biztosított a rangos nemzetközi eseménynek, amely előkészítéséért és lebonyolításáért miniszterelnöki elismerő oklevélben részesült.


Idén július 10-én járt városunkban a verseny hazai bíráló bizottsága.  "Százhalombatta a legmagasabb minőségben teremtette meg a virágok, növények, a kertészet, az épített környezet és a turisztikai szempontok összhangját" – értékelt Vrozáné Ragó Ildikó, a szakembercsoport vezetője. Kiemelte, hogy városunkban a lakosság és a civil szervezetek is részt vesznek a rendezett, tiszta, virággal díszített környezet megteremtésében és megőrzésében.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák