Közönség nélkül nincs mű

  • img
  • img
  • img
  • img

Fábián Fanni képzőművész első önálló kiállítása nyílt meg október 9-én a Barátság Kulturális Központ Lépcsőgalériájában a SZIKE Szakstúdió szervezésében, amely a műhely újonnan felvett tagjainak munkásságát hivatott bemutatni.

A művésszé válás elengedhetetlen feltétele, hogy a képek találkozzanak a közönségükkel, ezért létfontosságú, hogy a fiatal művészjelölt képes legyen egy önálló kiállítás lebonyolítására, hangzik el László Bandy, a Látás Iskola vezetőjének megnyitó beszédében. Egyszóval: nincs mű közönség nélkül, a sikeres önreprezentáció pedig minden alkotó számára nélkülözhetetlen.


 Lévén, hogy Fanni művészete meglehetősen sajátos utat képvisel, komoly szelektív előmunkálatra volt szükség a szervezők (Fazekas Levente, és László Bandy) részéről, hogy a kiállítás valóban olyan arculatot nyerjen, ami méltó a művekhez, de a sok fáradozás végül meghozta az eredményét, és külön élvezet volt a képek között válogatni.

Bandy Fannit makacs természetű lányként jellemzi, akit kezdetben igen nehéz volt becsalogatni a szervezett keretek között zajló foglalkozásokra, és kizárólag éjszaka szeretett festeni, később azonban belátta, hogy csak úgy juthat el a művészi önkifejezés magasabb fokára, ha megtanul olyan dolgokat is lerajzolni, amit egyébként le is fotózhatna. Azonban sohasem azért tanuljuk meg hibátlanul lemásolni a porcelánvázát, hogy aztán egész életünkben lehorgonyozzunk a valóság reprodukálásánál, hallhatjuk Bandytól, - hanem, hogy olyan módon mutassuk be másoknak a valóságot, ahogyan csakis mi látjuk. 


Fanni esetében ez szoros összefüggésben van a tenger mélyének élővilágával,

egyik kedvenc motívuma a csikóhal, de láthatunk önmaga hasonmásával várandóş nőt is, és különféle a keletkezés és a megsemmisülés határán pulzáló formákat, de csempére készített koromfestményein - a kiállítás számomra legfigyelemreméltóbb alkotásai - helyet kap többek között a sámánvilág és a cyberpunk. Nyelvhasználatát a színek intenzitása és harsány, erőteljes vonalvezetés jellemzi, egyszerre idézve meg a fauve-ok és az expresszionizmus művészi gondolatvilágát, hol szorongást és groteszk hatást közvetítve, hol pedig a humor eszközét mozgósítva. Mindez mégsem hat bántóan múltidézőnek, a képek többségén érződik az egyéni látásmód igénye, mind a belső, pszichikus formák felszínre hozását, mind a valóság rejtett, olykor kísérteties összefüggéseinek megragadását illetően. Öröm volt látni a nagyszámú jelenlévőt, jelezvén, hogy továbbra is élénk érdeklődés mutatkozik a lokális képzőművészeti kultúra iránt Százhalombattán. A kiállítás november 9-ig látogatható a BKK Lépcsőgalériájában. Köszönet a képekért Mészáros Dezsőnek!


Zerza Béla Zoltán

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák