Az üdülő 32 fő befogadására alkalmas.
A pályázók elsősorban egészségügyi vagy környezetvédelmi programok megvalósítása céljából igényelhetik az üdülési lehetőséget.
Az üdülés időpontja:
2006. június 29. és 2006. július 6. között
A pályázatnak tartalmaznia kell a megvalósítani kívánt program rövid leírását, a résztvevők számát és a pályázó által fontosnak tartott esetleges egyéb információkat.
Az Önkormányzat az üdülés rezsi és szállás költségét fedezi.
A pályázóknak az utazás és étkezés költségét kell biztosítaniuk. (Az étkezés helyben megoldható.)
A pályázatokat 2006. június 7-én 16 óráig lehet benyújtani a Polgármesteri Hivatal Hatósági és Humán Szolgáltatási Irodájára.
A pályázatokat a Lakásügyi, Egészségügyi és Szociális Bizottság 2006. júniusi bizottsági ülésén bírálja el. Erről a Polgármesteri Hivatal levélben tájékoztatja az érintetteket.
A pályázattal kapcsolatos részletes felvilágosítást ad: Nagy Brigitta csoportvezető személyesen vagy telefonon az 542-165-as számon.