Társasház-felújítás a Lakásszövetkezetnél

  • RIPORT
  • 2015-04-02
  • Írta: CK
  • 892 megtekintés
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img

Összesen 79 lakást érint az a komplex felújítás, amely a Kodály sétány 6-8. és a Pannónia 17. számú társasházakban indul el áprilisban Százhalombattán. Az épületeket kezelő Százhalombattai Lakásszövet pályázati támogatással, úgynevezett egyharmados konstrukcióban végezteti el a munkát.

A még 2007-ben kiírt pályázat keretében 2009-ben született döntés a tervezett beruházások állami támogatásáról, a kivitelezés azonban a szövetkezeten kívül álló okok miatt csak idén indulhatott el. A Pannnónia úton található 19 lakásos épület korszerűsítésére nettó 11,498 millió forintot költenek, a Kodály 6-8. alatti 60 lakásos társasház felújítása pedig nettó 62,428 millió forintba kerül – tájékoztatott Kovács István. A Lakásszövetkezet elnöke március 26-án fórumon mutatta be a tulajdonosoknak a kivitelező Kalotherm Zrt. és a bonyolító Panel Centrum Kft. képviselőit, valamint az önkormányzat által kijelölt műszaki ellenőrt.


Mint ismert, az egyharmados felújításokhoz egyharmad-egyharmad résszel az állam és az önkormányzat is hozzájárul, mostanra azonban jelentősen átalakult ez a támogatási rendszer. Mind a két érintett társasházra komplex energetikai felújítás – homlokzati, födém- és tetőszigetelés, valamint nyílászárócsere – vár, de a Kodály sétányon a fűtési rendszert is korszerűsítik. Az egycsöves rendszert korszerű, szabályozható szerelvény váltja fel, a lakásokba pedig költségmegosztók kerülnek, hogy az elhasznált hőenergia mérhető és szabályozható legyen.


A fórumon a társasházi tulajdonosok részletes tájékoztatást kaptak a munkák tartalmáról, várható ütemezéséről, idejéről, tennivalóikról. A költségmegosztók hasznával kapcsolatban megoszlottak a vélemények. A szakemberek szerint a kivitelező dolga, hogy a lakásonként mérhető és elszámolható fűtési rendszer mindenhol azonos hőmérsékletet és arányos költségeket jelentsen.


Szabó András, a Kalotherm vezérigazgatója elmondta, a cégük nagy tapasztalattal rendelkezik a hasonló beruházások terén, de több közintézményt, műemléképületet is felújítottak már. Húsz éve tevékenykednek az építőiparban, és arra törekednek, hogy a következő húsz évben is ugyanolyan bizalommal forduljanak hozzájuk a megrendelőik. A szakember türelmet kért a lakóktól, mivel a felújítás elkerülhetetlenül rendetlenséggel, kényelmetlenséggel, zajjal is jár majd, de megéri, hiszen a végén mindenkinek komfortosabb, olcsóbban fűthető és értékesebb lesz az otthona.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák