Bizottsági ülés

  • img

Másodikként az Ifjúsági, Sport, Kulturális és Közrendi Bizottság tárgyalta meg júniusi napirendi pontjait, összesen tizenkettőt, amellyel a júniusi Képviselő-testületi munkát készítették elő.    

A bizottság tagjai megvitatták a helyi sportegyesületek pótköltségvetési igényeit, amelyeket elfogadásra javasolnak a testületnek.


Beszéltek a közelmúltban létrejött, fiatal művészekből, képzőművészekből, szerzőkből álló Ifjúsági Műhely terveiről, igényeiről is. Szél Pál, a bizottság elnöke megerősítette, hogy a város mindenképpen szeretne együttműködni a fiatal tehetségekkel, és a lehetőségekhez képest - például részükre közösségi helyiség rendelkezésre bocsátással – támogatni fogják őket. Szóba kerültek közlekedésbiztonsági kérdések is, fekvőrendőrök és Kresz-táblák kihelyezésével kapcsolatban.


A munkacsoport megvitatta Pátkai Zsolt, alpolgármester javaslatát is, amelyben a tervek szerint a város kiépítene és üzemeltetne egy idősek, betegek, sérültek számára elérhető segélyhívó hálózatot.


Megvitatásra került a Magyar Úszó Hírességek Csarnokának következő jelöltjének személye is. A bizottság előterjesztésében Szalai Jánost, Jani bácsit fogja javasolni, aki azon túl, hogy városunkban több ezer gyermekkel szerettette meg az úszást, a mai napig csúcstartó a Balaton 74 kilométeres szakaszának átúszásában is.


Forrás: Halom TV

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák