Elindult a színházi évad Zsámbékon

  • img

Shakespeare Rómeó és Júliája nyitja a Zsámbéki Színházi és Művészeti Bázis 2014-es évadát május 29-én. A még nem teljes és nem végleges program a www.szambekinyariszinhaz.hu oldalon megtekinthető.

Idén nyáron is lesznek helyben elkészített munkabemutatók, amelyeket aztán valamely budapesti játszóhely fogad be ősztől. Ilyen lesz például a tavaly az Állampolgári ismeretekkel bemutatkozó Tengely Gábor új alkotása, a Matyi, a Ludas, vagy Kárpáti Péter és pazar színészekből álló Titkos Társulata. Találkozhatunk a budakeszi Kompánia szürreális, zenés színházi világával, amelybe beépül a hangárok és rakétasilók hangulata.


Érkeznek a fiatalok, az egyetemisták, hogy megmutatkozhassanak az új trendek, a felsőoktatási intézmények művészeti törekvései - Burák Ádám III. Richárdja a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem végzett hallgatóival a Romtemplomnál és Kelemen Kristóf Sok alvó közt semmi dolgom nékem című saját darabja odafenn.


Folytatódik a fiataloknak szóló programsorozat. A Loka(r)tor Fesztiválon a korosztály problémáit és más társadalmi kérdéseket feszegetnek majd az előadások. A szervezők célja, hogy a résztvevők bátran reflektáljanak.


Az évadnyitó előadás a Kaposvári Egyetem harmadéves színművész osztályának vizsgadarabja, amelynek közönségét jórészt zsámbéki és környékbeli középiskolásokból szervezik azzal a céllal, hogy jövőre már színházi- zenei-képzőművészeti műhelyekbe csalogassák őket.


Fontos terv a bázison az is, hogy öszművészeti és közösségi helyszínné váljon a terület, ahol alkotó és befogadó egyformán otthon érezheti magát. A tervek szerint már idén is komplex művészeti eseménnyé válnak az előadások.


A kortárs tánc kedvelőinek Horváth Csaba társulata Godot-ra várva című, focitematikára építő Beckett feldolgozását, a többszörös Lábán-díjas Hodworks Basse Danse-ját, valamint Mándy Ildikóék háborús táncszínházi művét, az 1914-et ajánlják a szervezők.


A koreográfusból lett rendező, Gergye Krisztián elsőként lesz a színházi bázis vendége. Marat/Sade című előadásában minden szerepet nők játszanak. A női alkotói jelenlét erősítésére szolgál a jövő évadra is átnyúló Lüzisztráté projekt is, amely a férfias katonai tér nőiesebbé tételére irányul.


Jámbor József, akinek saját rajongótábora van Zsámbékon, ismét hozza a Sztalkert és felújítja az Isteni színjátékot. Jön a társadalmi problémákról nyíltan beszélő Független Színház és a Karaván társulata, valamint Laboda Kornél és vele az orosz irodalom.


A zsámbéki Műemlék Rakétabázis Magyarország első XX. századi műemléke, amely korábban szigorúan titkos katonai objektumként működött és a Budapest körüli légvédelmi rendszer részét képezte a 60-as évektől egészen a 90-es évek végéig. A Műemlék Rakétabázis 15 hektáros területén található hazánk egyetlen Légvédelmi Múzeuma, ahol a hidegháborús időszak orosz rakétái, radarállomásai és csapatvédelmi eszközei láthatók eredeti műemléki környezetben.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák