Százhalombatta Város Önkormányzatának képviselő-testülete úgy döntött, hogy elkészítteti a település szociális térképét. Mi célt szolgál, mire jó a szociális térkép? – kérdeztük Török Sándortól, a Lakásügyi, Egészségügyi és Szociális Bizottság elnökétől.
- Hogyan kell elképzelnünk ezt a térképet?
- Ez tulajdonképpen egy felmérés, amely az adott település jellemző folyamatait rögzíti, és ezekre támaszkodva ad egy előrejelzést is. kitér a népesség korösszetételére és ennek várható alakulására, a családok állapotában bekövetkezett és ezután lehetséges változásaira, tartalmazza az iskolázottság és a foglalkoztatás mutatóit, elemzi a lakáshelyzetet, vagyis a lakással való ellátottságot, a lakások állapotát, az egészségügyi viszonyokat és a lakosság mentális kapcsolatait. Ezekből az adatokból áll össze maga a térkép, amely esetleg azt is megmutatja, van-e a városban olyan góc, ahol gyakoribbak a szociális gondok, mert ez magában hordozza a slumosodás veszélyét.
- Ki fogja használni ezt a térképet és milyen célra?
- Hamarosan megkezdődik a munka, és várhatóan még az idén el is készül. Az önkormányzati választások után megalakuló képviselő-testület számára lesz a térkép fontos kiindulópont, olyan alap, amelyre felépítheti a stratégiáját, mert ebből leszűrheti, milyen feladatok megoldására kell felkészülnie. Példa erre, hogy tíz évvel ezelőtt, az előző térkép készítésekor még az volt a város gondja, hogy kevés az óvoda és az iskola, most pedig erről már nincs szó, hiszen nem óvodabővítésről kellett döntenünk, hanem az idősek gondozóházának bővítéséről. A munkát tervezni kell, és ehhez előre kell látni, amihez nagy segítséget nyújt majd a szociális térkép. Természetesen olyan adatokhoz is jut majd az önkormányzat, amelyek a mindennapi szociális munkában is hasznosíthatóak lesznek.
- Ki készíti el a térképet?
- A Magyar tudományos Akadémia Szociológiai Intézete kapta a megbízást, a munkát dr. Szirmai Viktória irányítja majd. Ez azért nagyon jó, mert a tíz évvel ezelőtti térképet is ők készítették. A mostani munkában az előző tapasztalatait is felhasználhatják, így az eredmények véleményem szerint megbízhatóak lesznek.