Százhalombatta Város Önkormányzata Képviselő-testülete 22 millió forinttal hozta létre idén a Kulturális Támogatási Keretet, amelyre az Ifjúsági, Sport, Kulturális és Közrendi Bizottság pályázatot írt ki.
A pályázat célja a városban működő társadalmi- és civil szervezetek kulturális tevékenységének a támogatása. Cél továbbá a városban élők kulturális életének fejlesztése, művelődési kezdeményezéseinek segítése, szórakozási és közösségi igényeinek, lehetőségeinek biztosítása. Újdonság, hogy ezúttal pályázni lehet a városban működő óvodák és az iskolák erdei óvodára és erdei iskolára vonatkozó programjának, iskolai terepgyakorlatának a támogatására is, valamint az Intézmény Pedagógiai Programjában szereplő, Környezeti nevelési program célkitűzésének megfelelő tevékenységekre, amelyek osztályközösségeket/csoportokat érintenek, szervezett kereteken belül valósulnak meg, konkrét célok és tervezett program megfogalmazása mellett.
A beérkezett pályázatokról az alapítványok esetében Százhalombatta Város Önkormányzat Képviselő-testülete, az egyéb szervezetek esetében, átruházott hatáskörben Százhalombatta Város Önkormányzata Képviselő-testületének Ifjúsági, Sport, Kulturális és Közrendi Bizottsága dönt. A pályázatok beérkezési határideje: 2014. március 20. (csütörtök) 16.00 óra.
Hiánypótlás: 2014. március 27. (csütörtök) 16.00 óra.
A pályázatok elbírálása: 2014. április 02. 14.00 óra
Az alapítványok által beadott pályázatokról a bizottság véleménye alapján a Képviselő-testület előreláthatólag a 2014. áprilisi ülésén dönt.
Pályázati kiírás és adtalap: http://www.battanet.hu/kulturalis-tamogatasi-keret/