Városi vers- és prózamondó verseny

A Hamvas Béla Városi Könyvtár Gyermekkönyvtára 2014-ben is megrendezi a Városi vers- és prózamondó versenyt.

Ebben az évben először kapcsolódunk a Versünnep Alapítvány és a Bánffy György Kulturális Szalon VERSÜNNEP 2014 szervezéséhez. A győztesek 2014 tavaszán egy külön fesztivál keretében mutatkozhatnak be a budapesti Játékszín színpadán, nézőként jelen lehetnek a döntőn, és a legkiválóbbak versenyen kívül előadhatják produkciójukat a Versünnep fordulóin is.


A Versünnephez való csatlakozás feltétele, hogy olyan műveket válasszanak, amelyek a családhoz, az I. világháborúhoz köthetőek vagy kortárs művek.


A könyvtárunk által szervezett verseny alapfeltétele, hogy a gyermek a könyvtár beiratkozott olvasója legyen. A beiratkozás ingyenes, beiratkozni a gyerekek a könyvtárba, a szülő segítségével tudnak. (A szülő egyedül is beírathatja gyermekét a könyvtárba. A beiratkozáshoz a szülő személyigazolványára és lakcímkártyájára van szükség.)


Intézményenként, korcsoportonként 10 gyermek jelentkezését tudjuk elfogadni.

(pl. I. korcsoport: 5 fő elsős és 5 fő másodikos.)


A versenyen való részvétel alapkövetelménye: 100% szövegtudás és a tiszta beszéd.

A zsűri bírálási szempontjai: az érthető beszéd, a helyes hangsúlyozás, kellő hangerő, szövegértés, szép tartás. Az előadott irodalmi mű maximum 5 perces lehet, hosszabb produkciót a zsűri leállít.


Kérjük, hogy a gyermekek az alkalomnak megfelelő, ünneplő öltözékben jelenjenek meg.


Tisztelettel kérjük a versenyzőt, hogy a középdöntőre csak a felkészítője kísérje el, mert a könyvtárban a hely szűke miatt nem férünk el.

A döntőre a felkészítőn kívül a szülő is eljöhet. Nagyon fontos, hogy a jó versenyzési feltételek érdekében, a versenyzőn kívül más gyereket (pl. kisebb testvér) ne hozzanak el a szülők.


A Gálára viszont minden családtagot és érdeklődőt szeretettel várunk!

A Gálán kerül sorra a nyertesek jutalmának kiosztása, valamint a Gálán minden kategóriában minden korcsoportból az első helyezetteknek újra elő kell adniuk azt a művet, amivel a versenyen helyezést értek el.


A névsorok leadási valamint az egyéni jelentkezések határideje: 2014. február 28. (péntek)


Az iskolák jelentkezési névsorát email-ben kérjük az evasolymosi@mail.battanet.hu címre.

Jelentkezni az egyéni jelentkezőknek személyesen a gyermekkönyvtárosoknál vagy email-ben, az evasolymosi@mail.battanet.hu címen lehet

A szülő által (egyénileg) benevezett gyermekek számára az elődöntőt a könyvtár rendezi meg a gyermekkönyvtárban.

Kérjük, hogy a névsort korcsoportonként szétbontva küldjék.

Fontos, hogy minden gyermek neve mellett szerepeljen, hogy mely kategóriában indul (vers, próza) valamint az előadott mű szerzője (ha van) és címe


A verseny időpontjai

 

Középdöntő:

2014. március 17. (hétfő) 16:00 Egyéni jelentkezők

18. (kedd) 14:00 I. korcsoport (1-2.o.): 1. Számú és Eötvös iskola

19. (szerda) 14:00 I. korcsoport: Arany és Kőrösi iskola

20. (csütörtök) 14:00 II. korcsoport (3-4.o.): 1. sz. és Eötvös iskola

21. (péntek) 14:00 II. korcsoport: Arany és Kőrösi iskola

24. (hétfő) 14:00 III. korcsoport (5-6.o.)

25. (kedd) 14:00 IV-V. korcsoport (7-8. o. és középiskola) Döntő:

2014. március 26. (szerda) 14:00 I. korcsoport

27. (csütörtök) 14:00 II. korcsoport

28. (péntek) 14:00 III. korcsoport

31. (hétfő) 14:00 IV-V. korcsoport


Tisztelt Pedagógusok, Szülők és Gyerekek!


Felhívjuk a figyelmüket, hogy a gyerekekkel szerdánként (8 és 15 óra között) lehetőségük van gyermekkönyvtárunkban - előzetes egyeztetés után - színpadi környezetben gyakorolni, próbálni a versenyre.


Elérhetőségünk: 355-727


Szeretettel várjuk Önöket, a felkészüléshez sok örömet, a versenyzéshez sok sikert kívánunk!


Kérdés esetén, hívják bizalommal a gyermekkönyvtárosokat:

Kovács Marianna kmarianna@mail.battanet.hu

Spánitz Éva evasolymosi@mail.battanet.hu



Hamvas Béla Városi Könyvtár, Százhalombatta

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák