A városi rendezvények koordinálását végző bizottság dr. Tüske László alpolgármester vezetésével április 5-én tartotta legutóbbi ülését.
A bizottság ülésén a többi 2006. évi rendezvényről is szó esett. Szigetvári József a Summerfest előkészületeiről és néhány érdekességről számolt be. Kiderült, hogy a nagy budapesti Nemzetközi Borfesztivál előzeteseként borutcát terveznek az idei rendezvényre, és folytatva a tavalyi év hagyományát, ezúttal is lesz óriássátor a főtéren. A szervezőknek az előző években komoly problémát jelentett az elszórt műanyag poharak összetakarítása, ezért idén „névre szóló” söröskorsót és boros poharat válthatnak majd a látogatók. Szép színfoltja lesz a Summerfestnek az „Innen és Túl” fesztivál, ahol határon túli magyarok mutatják be táncaikat, hagyományaikat, játékaikat. A Summerfest egyébként idén nem ér véget a battai eseményekkel, hanem Szabadkán folytatódik az ottani Interetno fesztivál keretein belül.
Mester Emil, a VSZK vezetője a Battai Napok eseményeiről elmondta, hogy az eddigi tapasztalatok alapján több sport és gyermekprogramot szerveznek majd ebben az esztendőben. Ez a programsorozat is négy napossá nőtt, hiszen már csütörtökön elkezdődik a főtéri koncerttel és az ünnepélyes megnyitóval. Mivel a Battai Napokra szeptember közepén kerül sor, a programtervezetet június végéig készítik el a szabadidőközpontban.
Dobos Ágnes, a „Matrica” Múzeum képviseletében ismertette idei jelentősebb programjaikat. Változás, hogy a Szabadtéri Színházi Esték mostantól nem három egymást követő napon, hanem három egymás utáni hétvégén kerülnek megrendezésre. Az már bizonyos, hogy július 8-án Kormorán koncertet rendeznek a Régészeti Parkban dr. Poroszlai Ildikó emlékére „Dalok a halmokon” címmel. Július 22-én ugyanitt Tolcsvay Béla ünnepli 60. születésnapját a „Trilógia” c. misztériumjátékkal.

