St. Martin újévköszöntő koncertje a "Matrica" Múzeumban

  • img

Új, sorrendben 21. lemezének bemutatásával köszönti az újévet St. Martin a százhalombattai "Matrica" Múzeumban 2014. január 4-én, 19 órai kezdettel. Az arany-, platina- és gyémántlemezes, eMeRTon-díjas művész közel egy évtizede koncertezik a római kori település nevét viselő intézményben.

Az új lemeznek már a címe is sejtelmes: St. Martin és Syrinx. A zenei összeállításban a korábbiaknál nagyobb szerepet kap a pánsíp, és kicsit háttérbe szorul a szaxofon. Összesen tizenegy dal szerepel rajta, amiből három olyan, amit még soha, sehol nem hallhattunk tőle. Hallható egy nagyon szép karácsonyi dal is, amelyet St. Martin duettben ad elő a kilenc esztendős Tabatabai Nejad Flórával.


Egyre több zenész állítja, hogy a 21. században, az informatika világában nem érdemes lemezt kiadni, hiszen aki akarja, úgyis letölti magának a dalokat az internetről. St. Martin szerint azonban: "egy új CD gyűrűbe zárt fénykorong, tanúsítvány, hiteles szignó, a mögöttem, immáron ölbe tett kézzel nézelődő idő mutatványa! Eltöltött éveim színesen megélt eredménye."


Azonban az élő koncertet, ahol személyesen találkozhat a közönséggel, ő is jobban szereti. "A legnagyobb megtiszteltetés egy előadónak a közönség közvetlen közelében lenni. Láttam már könnyes szeműt, vidámat és lelkendezőt, idősebbet, fiatalt – mondja. Olyat, aki véleményt formál, a legfrissebb koncertélményét beültetve saját, akár meghökkentő, olykor rózsaszín mesevilágába. Részese lettem életének!"


A lemez megjelenését koncertsorozat követi. A jubileum többszörösen is jelen van St. Martin életében, mivel 20 éves pályafutását is most ünnepli.


A százhalombattai koncert mindig különleges élményt nyújt a közönségnek a több ezer éves múlt emlékei között. Helyszíne a múzeum a galériája, ahol az éppen száz évvel ezelőtt születtet Márton Béla festőművész emlékkiállítása látható.


A koncerten a pánsíp mellett a művész kedvenc hangszereit is megszólaltatja, így a múltból egészen a jelenig tartó zenei utazásra hív. Meglepetésként az idén is vendég érkezik vele.


A "Matrica" Múzeum munkatársai ezzel a koncerttel kívánnak mindenkinek sikeres új esztendőt. (Jegyek 3200 forintos áron vásárolhatók a helyszínen és elővételben Százhalombattán, valamint az InterTicket országos jegyirodai hálózatán és a www.jegy.hu címen online.)

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák