Román nemzetiségi ünnep

  • img
  • img
  • img
  • img
  • img

A román konzul is tiszteletét tette a százhalombattai román önkormányzat Szent András napi és nemzeti ünnepi rendezvényén december 1-jén.

Délelőtt Dalibor Milenkovici celebrált ünnepi misét Óvárosban a szerb templomban Szent András, a románok védőszentje tiszteletére. Délben tradicionális ételekkel idézték fel az anyaország ízeit, délután kulturális programokkal emlékeztek meg a román rendszerváltásról.


A rendezvényen megjelent Bogdan Ignat, konzul, akit néhány nappal korábban, a román nagykövetség Budapesten tartott ünnepségén hívott meg Zimmermann Krisztina, a százhalombattai Román Nemzetiségi Önkormányzat elnöke. A találkozón részt vettek a Magyar-Román Baráti Társaság képviselői, valamint helyi szerbek is csatlakoztak. A konzul hallott már a városunkban élő románok pezsgő életéről – a rendszeres ünnepekről, a nyelvórákról – és családjával együtt érkezett az eseményre, hogy személyes tapasztalatokat szerezzen. Találkozott Sinka László, alpolgármesterrel, és örömét fejezte ki, hogy az önkormányzat támogatásának köszönhetően méltóképp tudják megtartani ünnepeiket a Százhalombattán élő nemzetiségeket.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák