Mindennapi vízügyek

Július 1-jétől a Mezőföldi Regionális Víziközmű Kft. látja el Százhalombatta ivóvíz- és szennyvízszolgáltatását. Az átállással és a megváltozott számlázással kapcsolatban egyeztetésre került sor az önkormányzati tulajdonú regionális víziközmű cég és a helyi közös képviselők között.

Októberben több százhalombattai társasháznak is kellemetlen meglepetést okozott a kiszámlázott vízdíj. Fazekas Csaba közös képviselő például tíz társasházra összesen egymillió forintot meghaladó vízszámlát kapott, de több tíz-, illetve százezer forintos számlákról számoltak be más közös képviselők is. Illés László pedig arról tájékoztatott, hogy olyan társasházára is kiszámláztak több mint 36 ezer forint vízdíjat, amelynek egyáltalán nincs vízfogyasztása. Különösen azért érte ez hidegzuhanyként a társasházakat, mert a szolgáltatóváltást megelőző időszakban gyakorlatilag nem fizettek vízdíjat. A Szákom ugyanis a legtöbb esetben csak igen méltányos átalányt számolt fel a közös vízfogyasztásért, a nem fizető lakóktól pedig maga próbálta meg behajtani a kinnlevőséget.


Fazekas Csaba kezdeményezésére november 11-én egyeztető fórumra került sor a közös képviselők és a Mezőföldvíz Kft. között, amely több tekintetben eredményt hozott. Így például a társasházak kérésre haladékot kapnak a magas vízszámlák kiegyenlítésére, addig pedig akár el is tűnhetnek azok a különbségek, amelyek esetleg a fő- és almérők eltérő idejű leolvasásából származnak. Hogy tisztázódjon a helyzet, január 15-ig minden társasházban egyidejű leolvasást tart az új vízszolgáltató, amihez a fogyasztóktól és a közös képviselőktől is együttműködést kérnek. A Mezőföldvíz abban is partnerséget vállalt, hogy minden vízvételi helyre, így a lépcsőházi kukatárolókba is hiteles mérő kerüljön, aminek érdekében magára vállalta a beszerelés költségeit.


Ha mindenhol mérünk, mindenki pontosan bevallja és ki is fizeti a fogyasztását, akkor nem lesz semmi baj – vélekedik Fazekas Csaba. Hozzáteszi: sajnos, negyven-ötven lakástól felfelé ez az ideális állapot szinte elképzelhetetlen. A közös képviselők attól tartanak, hogy a társasházaknak kell majd helyt állni a nem fizető lakókért. 

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák