A kijáró macskák oltása is ajánlott

Három év után ismét felütötte a fejét a veszettség Magyarországon vörös rókákban: szeptember közepe óta már 18 állatnál igazolták a fertőzést. A Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok megyei esetek után november 7-én a Pest megyei Kőröstetétlen közigazgatási területén lévő tanya közelébe tévedő róka teteméből is kimutatták a veszettség vírusát – tájékoztatott az Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság.

Magyarországon 2010 óta nem, azonban 2013 szeptemberében és októberében elvégzett laboratóriumi vizsgálatok során először Bács-Kiskun, majd Jász-Nagykun-Szolnok megye területéről mutattak ki veszettséget vörös rókában.


November 7-én a Pest megyei Kőröstetétlen közigazgatási területén lévő tanyára merészkedett és ott kutyával összemarakodó róka teteméből is kimutatták a veszettség vírusát. A szükséges helyi járványügyi intézkedések: a rókával érintkező oltatlan eb leölése, a tanyán található másik három oltott kutya, két macska és egy ló 90 napos megfigyelésének elrendelése, a veszettség humán-egészségügyi vonatkozásáról az érintettek értesítése megtörtént. Kőröstetétlen község közigazgatási területén ebzárlat érvényes. Elrendelésre került továbbá a községben az oltatlan kutyák és macskák veszettség elleni azonnali védőoltása is.


Az Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság felhívta a figyelmet, természetellenesen viselkedő - barátságos vagy támadó magatartást mutató - vadon élő emlősállattal - róka, aranysakál, kóbor eb – senki se érintkezzen. Aki elgázolt vagy ismeretlen ok miatt elhullott rókatetemet talál, ne érintse meg! Mindkét fenti esetben értesíteni kell az állategészségügyi hatóságot az (1) 329-7017-es telefonszámon. Ha valaki veszettségre gyanús állattal érintkezett, sürgősen keresse fel háziorvosát. Ha házi kedvence a megszokottól eltérően viselkedik, vagy harapás nyomait véli felfedezni rajta, haladéktalanul értesítse állatorvosát! Senki se feledkezzen meg az ebek évenkénti kötelező veszettség elleni oltásáról! Tekintettel a veszettség esetekre, az állategészségügyi hatóság a kijáró házimacskák esetében is javasolja a veszettség elleni oltás beadatását a főváros és Pest megye területén.


A veszettség vírus okozta fertőző járványos betegség, amely az agyvelő gyulladását okozza.  Valamennyi emlősállat fogékony rá. A mai ismeretek szerint a klinikai tünetek megjelenése esetén a betegség minden esetben gyógyíthatatlan. Védekezés megelőző vakcinázással lehetséges. Az említett esetek miatt az idén október 5. és 20. között végrehajtott őszi kampány során a vadon élő állatok határsávi vakcinázása kiegészült az első veszettségi eset körüli 50 kilométeres körzetben történő gócvakcinázással. A gócoltás Pest megyében 2480 négyzetkilométeres területet, a Monori, Ceglédi, Dabasi, Ráckevei Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatalok területét érinti.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák