Továbbtanulóknak - Lehetőségek az Arany János gimnáziumban

Az Arany János Általános Iskola és Gimnázium gimnáziumi tagozatán 2013. november közepén két ízben is betekintést nyerhetnek az iskola mindennapi életébe a továbbtanulni szándékozók. Az iskola ebben a tanévben már 21. éve működteti a gimnáziumi tagozatot, így kellő szakmai és szervezési tapasztalattal invitálja az érdeklődőket.

Az általános iskolák 4. osztályosai számára a 2014-15. tanévben induló nyolc évfolyamos gimnáziumi képzés (01) során továbbra is kiemelt tanulmányi terület lesz az angol nyelv és a matematika. 9. évfolyamtól a biológia oktatása emelt szinten, az informatika, matematika és a kémia, pedig emelt óraszámmal történik. A felvételt nyert tanulók számára egyenes út biztosított az érettségiig!

Kiemelkedő eredményű sportolók képzését továbbra is támogatjuk.


A jelenlegi 8. osztályosok számára többféle lehetőséget kínálunk a gimnáziumba belépni szándékozóknak. Választhatják az informatika-matematika emelt óraszámú képzést (02) azok, akik az általános iskolában is eredményesen tanulták ezeket a tantárgyakat. A biológia emelt szintű képzést (03) azoknak javasoljuk, akik később a biológiával, kémiával, környezetvédelemmel, egészségüggyel kapcsolatos területen szeretnének továbbtanulni.


A nyelveket kedvelő nyolcadikosoknak javasoljuk gimnáziumunk idegen nyelvi profiljait. Az angol nyelvi előkészítő képzéssel induló osztályunk kezdő szintű (04) és haladó szintű (05) angol nyelvtudású diákokat is vár, hiszen a heti 15 óra angol nyelvi képzés bontott csoportban mindenkinek lehetőséget ad a nyelv maximális elsajátítására, az emelt szintű érettségire történő felkészülésre, nyelvvizsgák megszerzésére. Ezen képzésnek a másik előnye az emelt óraszámú informatikai oktatás, ami a sikeres ECDL vizsgára történő felkészülést biztosítja.


9. évfolyamtól tanulóink második idegen nyelvként választhatják a német vagy olasz nyelvet. A gimnáziumi osztályokba történő bekerülés feltételei, valamint a felvételi eljárás rendje részletesen megtalálható honlapunkon (arany.battanet.hu), de telefonos érdeklődésre is szívesen válaszolunk (06 23 355 013).


Felhívjuk a figyelmet, hogy a januári (2014. január 18.) központi felvételi dolgozat megírására iskolánk is kijelölt intézmény, tehát az Arany János Általános Iskola és Gimnáziumban is megírhatják a jelentkezők a központi felvételi dolgozatot magyarból és matematikából.


2013. november 13-án a negyedikesek, november 20-án a nyolcadik osztályosok számára nyitjuk ki iskolánk kapuit. Reggel 8-tól szülői tájékoztatást tartunk, majd 9-től gimnáziumi képzésünkbe nyerhetnek betekintést az érdeklődők.


Szeretettel várunk minden 4. és 8. osztályos tanulót és a kedves szülőket Nyílt Napjainkra.


Horváthné dr. Hidegh Anikó, igazgató

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák