Két korcsoportban – 14 év alatt és felett – és két kategóriában – leghosszabb röptáv és leghosszabb levegőben töltött idő – lehet jelentkezni az első százhalombattai papírrepülő-versenyre október 12-én 9 órától a Városi Szabadidő Központban. A verseny 10 órakor kezdődik.
A repülőket a helyszínen kell elkészíteni A4-es formátumú, 80 grammos, úgynevezett irodai papírlapból, amit a szervezők biztosítanak. Egy versenyző maximum tíz lapot kaphat. Aki mindkét kategóriában indul, két különböző géppel versenyezhet. Mindenki háromszor próbálkozhat, a versenybírák a legjobb eredményt veszik számításba. . A nevezési díj kategóriánként 300 forint.
A programot a Dunamenti Energia Modellező Klub repülés szakágának versenyzője, Mórotz Máté rádió-távirányítású teremrepülő bemutatója gazdagítja.
Az ötletgazda Cseh Péter, a VSZK munkatársa elmondta, 2009-ben Salzburgban rendeztek papírrepülő világbajnokságot, ahol 253-an indultak, köztük három magyar. Kíváncsi, mekkora lesz Százhalombattán az érdeklődés a jó hangulatú verseny iránt. Az iskolákon keresztül arra bíztatják a technika tanárokat, foglalkozzanak a feladattal óráikon, ezzel is támogatva a gyerekeket.
(Fotó: http://www.rifaidate.it/)
(Illusztráció: Stasia Burrington)