Kultúrházak Éjjel-Nappal címmel rendezett összművészeti éjszakát a Tárnoki Művelődési Ház szeptember 14-én. A helytörténetet igen széles skálán bemutató kiállítások, az alkotókkal folytatott pódiumbeszélgetés, filmvetítés és zenei produkciók tették teljessé a szombat estét.
A színháztermet már a nyitóprogram alatt átrendezte a közönség, a tárnoki szépkorúak közössége ugyanis széttolta az asztalokat és a székeket, hogy legyen helyük polkázni a szomszédból érkezett Sóskúti Ifjúsági Fúvószenekar muzsikájára. A hangulatos gesztus éppen a rendezvény lényegét, a művelődési ház küldetését igazolta: a tárnokiak érezzék magukénak a művelődési házat, vegyék ki aktívan a részüket a programokból, ismerkedjenek egymással!
Szolnoki Gábor, Tárnok polgármestere közvetlen szavakkal köszöntötte a látogatókat. Felidézte, hogy a 2010-es felújítást megelőzően a kulcskérdés az volt, meg tudják-e majd tölteni programokkal és emberekkel a házat. "20-25 éve még nem lehetett volna, de változtak az igények és változtak a lehetőségek. Van annyi ügyes, régi és új ember és művész Tárnokon, aki meg tudja tölteni. Az évszázados gyökerű fúvószenekartól a fiatal utcaművészekig itt találkozhatnak egymással. Ismerjük meg egymást! Adjunk feladatokat egymásnak, akkor működik a közösség!" – fogalmazott a polgármester.
Az est nagyrészt Erdőközi Máté megbízott vezető érdeme, aki "mindannyiukat kézen fogta" és megszervezte ezt az összművészeti találkozót. A különleges éjszaka ugyan elmúlt – zenékkel, beszélgetésekkel, kicsi beltéri sportolással, mozizással együtt. Aki kihagyta, már nem pótolhatja annak hangulatát, de a kiállítások még október 25-ig megtekinthetők.
A Rössler Endre teremben a tárnoki zenekarok történetével ismerkedhetnek a látogatók, a nagyterem falain Mohácsi Barnabás, a kisteremben Albert Györgyi olajfestményei láthatók. Igazi kuriózum, hogy "uTCHakultúra" címmel a street art is beköltözött a galériába, ahol tárnoki fiatalok lokálpatriotizmussal erősen átszőtt alkotásaival találkozhat a nagyközönség.