"Játékok. Színészre és zenészre mondjuk, hogy játszik. Festőre nem – mondta a kiállítás-megnyitón László Bandy képzőművész-tanár. – Kopcsik Edit hiába fest játékokat, nagyon nem játszik. A képeken nagy üres terekben elhagyott, magányos játékok hevernek, néha lebegnek, s az itt-ott feltűnő gyermek alak, vagy a távolodó anyóka is csak ottfelejtett játékszernek tűnik. Nyüzsgő játszóterek helyett nagy, üres felületeket látunk. Mintha nem is a játékokat ábrázolnák a képek, hanem az űrt. A hiányt.

Mi hiányzik Editnek? Azt ő tudja. Ő tudja azt is, mit szimbolizál számára a semmiben lebegő maci, a törött lábú baba, az üres hirdetőtábla. És ő sejti, hogy mit fog nekünk jelenteni, s akarja is, hogy meginduljon bennünk is valami saját történet.

Az idei SZIKE Művészeti Tábor témája éppen a képzőművészeti narráció, a történetek elmesélése volt. Jól tudjuk, a művészet nyelvén elmondani csak a legfontosabb, a legbelül lejátszódó történeteket érdemes. A titkokat, melyeket "nem mondhatunk el senkinek". Kódolva mondjuk el, hogy bennük ki-ki a saját történetét olvashassa ki belőle.

Kopcsik Edit, hogy "festői vigaszt" nyújtson, a keserű szürke mellé megtalálta az édes rózsaszínt. Fanyar mosoly, finom grimasz, hogy talán mégsem ennyire nyomasztó álom ez a valóság. Hogy inkább töltsük be ezeket az üres tereket, és mégiscsak játsszunk! Játsszunk együtt!"