Irány Mexikó!

2013 szeptemberében Mexikóban rendezik a IV. World Youth Forum, oktatási, tudományos és kulturális ifjúsági találkozót, ahova a világ minden tájáról várják a fiatalokat. Magyarország képviseletére a Forrás Néptáncegyüttes kapott felkérést. Szeptember 18-án szeretnének elindulni, ehhez azonban segítségre van szükségük.

A XX. Summerfest rendezésével párhuzamosan a százhalombattai táncosok megkezdték a mexikói út szervezését is, jelentős befizetést vállalva, de még így is nehézségekbe ütköznek. Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások minisztere, a Summerfest egyik fővédnöke saját keretéből kétmillió forinttal támogatja a táncosokat, de a fesztivál elején még így is hiányzott hárommillió forint. A záróceremónián Vezér Mihály, Százhalombatta polgármestere jelentette be, hogy sikerült a hiányt a felére csökkenteni, így "már csak" másfél millió forint választja el a Forrást a mexikói részvételtől.


Az együttes most olyan cégeket és magánszemélyeket keres, akik anyagi támogatásukért cserébe örömmel vennék, amit a táncosok viszonzásul nyújtani tudnak. A cégeknek általuk megjelölt időpontban, kihelyezett előadással, a magánszemélyeknek Mexikóból visszatérve gálaműsorral hálálnák meg a segítséget.


Támogatókártyákat 1000 és 5000 forintos címletekben lehet váltani a Barátság Kulturális Központban.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák