Több mint negyven éve él Százhalombattán. A kötődése még ennél is régebbi: az édesapja nyugdíjasként 1957-ben telket vett Dunafüreden és családi házat épített rá. Ő volt a településrész közismert asztalosa. Fia, Skriba József 1964-ben szánta rá magát, hogy Százhalombattára költözzön, előtte Csepelen dolgozott, de családot szeretett volna alapítani, és ott nem volt reménye arra, hogy lakáshoz jusson. A battai erőmű kikérőt küldött, ennek ellenére nem akarta elengedni a csepeli cég. Ekkor azonban Csenterics Sándor a sarkára állt és kijelentette: ragaszkodik hozzá, hogy Skriba József az erőműben dolgozzon. Így történt, hogy mégis elengedték.
- Azt ígérték, hogy hat hónapon belül meglesz a lakás – meséli. – Így is történt, pontosan fél év múlva megkaptam egy lakást a B épületben, de megkértek, hogy engedjem át valaki másnak, akinek nagyobb szüksége volt rá. Nem is bántam, mert akkor épültek a nyolcemeletesek, és azok az épületek jobban tetszettek. Amikor az első nyolcemeletes elkészült, én voltam az első, aki választhatott a lakások közül. Mondtam, hogy nekem a legfelső emeleti kell, mert onnan nagyon szép a kilátás. Meg is kaptam, és egészen 1980-ig ott laktunk, akkor költöztünk az Erkel körútra.
- Megtalálta a számítását az erőműben?
- Igen. Igaz, eleinte alacsonyabb volt a fizetésem, mint Csepelen, de anyagilag is elismerték a jó munkát. Példa erre, hogy augusztusban jöttem ide, novemberben már jutalmat kaptam, decemberben pedig fizetésemelést.
- Milyen területen dolgozott?
- Lakatosként a kazánkarbantartási osztályon kaptam munkát. Lett volna más lehetőségem is, de az ajánlatok közül ez volt a legjobban fizető, ezért ezt választottam. Később különféle beosztásokban dolgoztam, voltam csoportvezető, művezető, de mindig a karbantartási osztályon.
- Ismerősei szerint önnek mindig nagyon sok teendője volt, és nemcsak az erőműben…
- Biztosan sokan emlékeznek rá, hogy az erőmű mellett volt a termelőszövetkezet kertészete. Elvállaltuk, hogy délutánonként építünk ott egy háromezer négyzetméteres üvegházat. El is készült, először a Bentavölgye használta, aztán átadták a Sasadnak, végül megszűnt ott a termelés. Akkor kitaláltuk, hogy alakítunk egy mezőgazdasági szakcsoportot és átvesszük a kertészetet, a dolgozókkal együtt. Nagyon szép időszak volt, rengeteget dolgoztunk, de jól működött. Paprikát, paradicsomot, virágokat termesztettünk, a termést eladtuk, húsz százalékkal olcsóbban árusítottuk itt, a helyszínen, de vettünk árusítóhelyet a budaörsi nagybani virágpiacon is. Tíz évig csináltuk, aztán 1990-ben olyan változások történtek, hogy nem érte meg tovább foglalkozni vele. Felemelték a fűtési díjat, jelentősen emelkedett a társadalombiztosítási hozzájárulás mértéke, hát abbahagytuk. Utánunk két fiatal agrármérnök vette át a területet, nyolc hónap után tönkrementek, megszűnt a kertészet.
- A következő években mit kezdett a szabadidejével?
- Az erőművön belül gmk-t alakítottunk, érdekes munkánk volt, egy új hőkezelő gépet üzemeltünk be, és be kellett tanítanunk az embereket a használatára. Az eljárás lényege az volt, hogy a csöveket felmelegítette, majd lassan, a megadott idő alatt hűtötte vissza annak érdekében, hogy a hegesztések mellett kialakult rideg fém ismét rugalmassá váljon. Ez az erőműben nagyon fontos, ugyanis a csövekben áramló gőz magas, 500 fok feletti hőmérsékletű, és egy csőtörés komoly következményekkel járna.
- Milyen volt a kollektíva a munkahelyén?
- Nagyon jó közösség volt. Annak idején szocialista brigádnak hívták, nagyon sokat dolgoztunk, és munkán kívül is sok időt töltöttünk együtt. 1980-ban például közösen elmentünk a moszkvai olimpiára, repülővel. A kapcsolatot ma is tartjuk, bár egyre kevesebbet találkozunk. Ahogy múlik az idő, egyre kevesebben vagyunk, többen már meghaltak, és ez elveszi a kedvünket a találkozóktól.
- Ön a sportot is kedveli, sőt, műveli, nem is akármilyen sportágban. Mikor kezdett tekézni?
- Falun kuglinak hívják, a teke az elegánsabb neve. Csepelen a tekepálya mellett laktunk, ott tetszett meg a játék, megszerettem, és versenyeztem is. Itt, az erőműben is alakítottunk tekecsapatot, nem is egyet, jelenleg három csapata van a cégnek, és eredményesek voltunk a versenyeken. Csak egy baj van, az, hogy itt helyben nincs tekepálya, ezért más településre kell járnunk edzeni. Az utóbbi időben budafokon béreltünk pályát, de hamarosan lebontják, és nem tudom, utána mi lesz. Itt, Százhalombattán építenek két pályát, de azok bowlingpályák lesznek, azt mondják, most az a divat. Azt hiszem, én már abbahagyom a tekézést, a házi bajnokságokon részt veszek, de más versenyeken már nem.
- Jó ideje otthagyták a lakótelepet, felköltöztek a hegyre. A tevékeny munkásévek után mivel tölti a nyugdíjas-napjait?
- Megváltoztam, nem szívesen mozdulok ki itthonról. Még a kenyeret is itthon sütjük. Elfoglalom magam a ház körül, van kert, van üvegház, sok-sok futómuskátli, vannak tyúkok, és rengeteg rózsa. Több mint száz tő rózsánk van, nyáron mindig tele a kert virággal, mert nem engedem levágni a rózsát. Ott szép, ahol terem.
- Mi a javaslata, kiről szóljon legközelebb a Premier plán?
- Dubecz Tivadarra gondoltam. Már az ősei is Százhalombattán éltek, ma is dolgozik, ő a közösségi ház gondnoka. Sokat látott, sokat tapasztalt, érdemes közelebbről megismerkedni vele.
- Megtalálta a számítását az erőműben?
- Igen. Igaz, eleinte alacsonyabb volt a fizetésem, mint Csepelen, de anyagilag is elismerték a jó munkát. Példa erre, hogy augusztusban jöttem ide, novemberben már jutalmat kaptam, decemberben pedig fizetésemelést.
- Milyen területen dolgozott?
- Lakatosként a kazánkarbantartási osztályon kaptam munkát. Lett volna más lehetőségem is, de az ajánlatok közül ez volt a legjobban fizető, ezért ezt választottam. Később különféle beosztásokban dolgoztam, voltam csoportvezető, művezető, de mindig a karbantartási osztályon.
- Ismerősei szerint önnek mindig nagyon sok teendője volt, és nemcsak az erőműben…
- Biztosan sokan emlékeznek rá, hogy az erőmű mellett volt a termelőszövetkezet kertészete. Elvállaltuk, hogy délutánonként építünk ott egy háromezer négyzetméteres üvegházat. El is készült, először a Bentavölgye használta, aztán átadták a Sasadnak, végül megszűnt ott a termelés. Akkor kitaláltuk, hogy alakítunk egy mezőgazdasági szakcsoportot és átvesszük a kertészetet, a dolgozókkal együtt. Nagyon szép időszak volt, rengeteget dolgoztunk, de jól működött. Paprikát, paradicsomot, virágokat termesztettünk, a termést eladtuk, húsz százalékkal olcsóbban árusítottuk itt, a helyszínen, de vettünk árusítóhelyet a budaörsi nagybani virágpiacon is. Tíz évig csináltuk, aztán 1990-ben olyan változások történtek, hogy nem érte meg tovább foglalkozni vele. Felemelték a fűtési díjat, jelentősen emelkedett a társadalombiztosítási hozzájárulás mértéke, hát abbahagytuk. Utánunk két fiatal agrármérnök vette át a területet, nyolc hónap után tönkrementek, megszűnt a kertészet.
- A következő években mit kezdett a szabadidejével?
- Az erőművön belül gmk-t alakítottunk, érdekes munkánk volt, egy új hőkezelő gépet üzemeltünk be, és be kellett tanítanunk az embereket a használatára. Az eljárás lényege az volt, hogy a csöveket felmelegítette, majd lassan, a megadott idő alatt hűtötte vissza annak érdekében, hogy a hegesztések mellett kialakult rideg fém ismét rugalmassá váljon. Ez az erőműben nagyon fontos, ugyanis a csövekben áramló gőz magas, 500 fok feletti hőmérsékletű, és egy csőtörés komoly következményekkel járna.
- Milyen volt a kollektíva a munkahelyén?
- Nagyon jó közösség volt. Annak idején szocialista brigádnak hívták, nagyon sokat dolgoztunk, és munkán kívül is sok időt töltöttünk együtt. 1980-ban például közösen elmentünk a moszkvai olimpiára, repülővel. A kapcsolatot ma is tartjuk, bár egyre kevesebbet találkozunk. Ahogy múlik az idő, egyre kevesebben vagyunk, többen már meghaltak, és ez elveszi a kedvünket a találkozóktól.
- Ön a sportot is kedveli, sőt, műveli, nem is akármilyen sportágban. Mikor kezdett tekézni?
- Falun kuglinak hívják, a teke az elegánsabb neve. Csepelen a tekepálya mellett laktunk, ott tetszett meg a játék, megszerettem, és versenyeztem is. Itt, az erőműben is alakítottunk tekecsapatot, nem is egyet, jelenleg három csapata van a cégnek, és eredményesek voltunk a versenyeken. Csak egy baj van, az, hogy itt helyben nincs tekepálya, ezért más településre kell járnunk edzeni. Az utóbbi időben budafokon béreltünk pályát, de hamarosan lebontják, és nem tudom, utána mi lesz. Itt, Százhalombattán építenek két pályát, de azok bowlingpályák lesznek, azt mondják, most az a divat. Azt hiszem, én már abbahagyom a tekézést, a házi bajnokságokon részt veszek, de más versenyeken már nem.
- Jó ideje otthagyták a lakótelepet, felköltöztek a hegyre. A tevékeny munkásévek után mivel tölti a nyugdíjas-napjait?
- Megváltoztam, nem szívesen mozdulok ki itthonról. Még a kenyeret is itthon sütjük. Elfoglalom magam a ház körül, van kert, van üvegház, sok-sok futómuskátli, vannak tyúkok, és rengeteg rózsa. Több mint száz tő rózsánk van, nyáron mindig tele a kert virággal, mert nem engedem levágni a rózsát. Ott szép, ahol terem.
- Mi a javaslata, kiről szóljon legközelebb a Premier plán?
- Dubecz Tivadarra gondoltam. Már az ősei is Százhalombattán éltek, ma is dolgozik, ő a közösségi ház gondnoka. Sokat látott, sokat tapasztalt, érdemes közelebbről megismerkedni vele.
