Az intézmény-felújításról, a virágos versenyekről, valamint a közelgő huszadik Battai Napokról tartott sajtótájékoztatót Sinka László alpolgármester a százhalombattai városházán július 10-én.
Bejelentette, hogy Vezér Mihály polgármester július 22-én délután ünnepélyes keretek között is köszönetet mond az árvízi védekezésben részt vevő szervezeteknek és dolgozóknak. Hozzátette, jó lenne, ha nemcsak a bajban mutatna a város ilyen erős összefogást. Százhalombattán annak idején középületek és magánházak emelkedtek közösségi összefogással, önkéntes munkában. Ami egykor érték volt, ma is az.
Felhívta a figyelmet a virágos versenyekre, amelyekre július 26-ig lehet még jelentkezni. A Battai Napokon értékes jutalomban részesülnek a legszebb porták, kertek, balkonok. Megjegyezte: számtalan látogató ámul el Százhalombatta szépségén, tisztaságán, gazdag növényzetén, és bár tavaly európai szintű versenyen vett részt a város, ugyanaz a zsűri, amely egy évvel ezelőtt itt járt, idén is ugyanazt a rendezettséget és virágpompát találná.
Szeptemberben különleges, jubileumi Battai Napokat rendez a város, amelyre tekintettel korszerű és informatív honlap is elindult www.battainapok.hu címmel. A weboldal célja, hogy minél többen értesüljenek a programokról, lehetőségekről, és ezzel is nőjön a város vonzereje, javuljon imázsa és látogatottsága.
Az alpolgármester beszámolt arról is, hogy zajlik és hatvan százalékban már el is készült az iskolák nyári felújítása. Augusztus végéig befejeződnek a munkák, hogy a diákok zavartalanul kezdhessék meg a tanévet. Az önkormányzat összességében 100 millió forintot fordít az idei évben intézmény-felújításra. Az iskolák esetében, amelyeket január óta az állam működtet, a nagyobb volumenű és magasabb költségigényű feladatokról – mint például az épületek szigetelése, a számítógépparkok cseréje, vagy a sportudvarok rekonstrukciója - a fenntartóval is egyeztet a város. Igyekeznek pályázati forrást vagy egyéb, esetleg közvetlen állami támogatást szerezni az elvégzésükhöz.
Sinka László reflektált a helyi MSZP előző heti sajtótájékoztatóján az úgynevezett Hart ügyről elhangzottakra is. Mint mondta, nem érti, mire jó ijesztgetni az embereket, feleslegesen borzolni a kedélyeket, ha valakinek nincs érdemi, új információja. Úgy véli, a Polgármesteri Hivatal, az önkormányzat és személy szerint Vezér Mihály polgármester a kezdetetektől és a legmesszebb menőkig kiállt a köztörvényes bűncselekmény áldozatai mellett. A rendőrség egyebek mellett Vezér Mihály feljelentése alapján indította el a nyomozást, a hivatal lakossági fórumot szervezett, társasházi közgyűlések összehívását kezdeményezte és támogatta, és a képviselő-testület több tíz millió forint támogatást nyújtott a megkárosított társasházak számára a legnagyobb egyetértésben. Az elmúlt esztendőkben alig volt tanácskozás, ahol nem kerül napirendre a téma. Sajnálattal hallotta, hogy dr. Benedek László szerint az emberek félnek beszélni róla, mert ennek ő maga semmilyen jelét nem tapasztalta. Véleménye szerint meg kell várni a nyomozás és bírósági döntés végkifejletét, de az önkormányzat addig is – miként eddig – teljes mértékben képviseli és védi a károsultak érdekét.



