Képviselő-testületi összefoglaló -Kevesebbet kell fizetniük a helyi vállalkozásoknak

  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img

Január elsejétől visszamenőleg közel 38 százalékkal csökkentette a telekadó éves mértékét a százhalombattai önkormányzat a képviselő-testület június 27-i ülésén. Az adónem éves mértékét a négyzetméterenkénti 290 forintról 215 forintra szállították le, ami önkormányzati szinten 567.1 millió bevételkiesést jelent. Az ipari parkban található telkek adófizetési kötelezettsége összesen 36.4 millió forinttal csökkent.

A helyi adókról szóló korábbi rendeletet Vezér Mihály polgármester javaslatára vizsgálták felül, mivel az elhúzódó gazdasági válság nemcsak a mikro-, kis-, és középvállalkozásoknál, hanem a kiemelt adózóknál is jelentős nehézségeket okozott. Vezér Mihály polgármester a döntést követően megköszönte képviselőtársai pozitív szavazatát és hozzátette, hogy döntésükkel szeretnének hozzájárulni a helyi cégek stabilitásához a munkahelyek megtartása, a foglalkoztatás esetleges bővítése érdekében. A telekadó leszállítása a nagyobb vállalatok esetében éves szinten több milliós, a legnagyobb adózók számára pedig több százmilliós megtakarítást jelenthet.


Napirend előtt


Szabó Attila az árvízi védekezéssel kapcsolatban elmondta, példaértékű összefogás tanúja volt, amiért köszönet illeti a rendőrséget, a tűzoltóságot, a katasztrófavédelmet, a Polgármesteri Hivatalt, a Szákomot és minden más helyi céget, amely segített a védekezésben. Ugyanígy hálásak lehetünk az önkéntes városlakóknak, akik több százan jelentkeztek munkára, különösen a lakótelepről. Nem utolsó sorban említette a Pest Megyei Speciális Mentő és Tűzoltó Egyesületet, amelynek a maga részéről a jövőben minden támogatást meg kíván adni. Kérte az illetékeseket, ha lehet, még intenzívebb legyen a szúnyogirtás.


Szalai Attila a lakosság türelmét kérte bizonyos munkák késedelme miatt. Mint mondta, rövid volt a tavasz, majd az árvízi védekezés foglalta le az önkormányzatot, a természetet, az időjárást nem lehet befolyásolni. Ugyanezt hangoztatta a szúnyogirtással kapcsolatban is, megjegyezve, hogy a vegyszeres beavatkozás egy ponton túl az emberi egészségre is ártalmas lehet. Ugyancsak pozitívan értékelte az árvízi védekezés során kialakult összefogást, hozzátéve, hogy néhány háztulajdonos viselkedését, akik ahelyett, hogy csatlakoztak volna a sok esetben a lakótelepről érkezett önkéntesekhez, piknikre hívták a barátaikat, kiültek pecázni a mások által épített nyúlgátra, illetve a gyepüket féltették a homoktól, visszatetszőnek találta.


Pátkai Zsolt alpolgármester csatlakozva az előtte szólókhoz megköszönte mindenki árvízi közreműködését. Bízik abban, hogy a kárenyhítés nem marad el, és példaértékű segítő jobbot fog nyújtani a károsultaknak az önkormányzat. Megköszönte Illéssy Mátyás plébánosnak az előző esti hálaadó istentiszteletet, és mindenkit szeretettel invitált a közelgő Óvárosi Kulturális Napokra.

Szél Pál köszönetét fejezte ki az árvízi védekezésben részt vett szervezeteknek, magánszemélyeknek, valamint a feladatokat koordinálóknak, akik – mint mondta - kitűnő, professzionális munkát végeztek.

Szabó Zoltán az út- és járdarekonstrukció kapcsán a Bláthy Ottó utca 9-19. alatti lakók kérését tolmácsolva javasolta, hogy a járda felújítása mielőbb történjen meg, mert az jelenleg balesetveszélyes, ugyancsak felhívta a figyelmet a Jedlik Ányos utca páratlan oldalának lépcsőházak előtti szakaszaira.

Pap Miklós az árvízzel kapcsolatban azt mondta: jó érzés volt megélni az összetartozást, hála és köszönet illeti a védekezésben részt vevő hivatásos állományt, a Polgármesteri Hivatalt, a polgármestert, a jegyzőt és mindenkit, aki bekapcsolódott a feladatokba. Kiosztotta a Foglalkoztatáspolitikai Munkacsoport kiadványát, amely az álláskeresőknek is tartalmaz hasznos információt. A kétezer példányban készített füzetet a Polgármesteri Hivatalban, a járási hivatalban, valamint a munkaügyi központban fogják kihelyezni.


Török Sándor sajnálkozásának és felháborodásának adott hangot, amiért az ülés napjának reggelére ismét elloptak ötvenhetet a nemrégiben kiültetett tujákból a Dunafüredi úton. Emellett az önkormányzat és a város nevében is köszöntötte az egészségügyi dolgozókat a közelgő Semmelweis és a köztisztviselőket a Köztisztviselői Nap alkalmából. Felhívta a városlakók figyelmét, hogy július 1-jén, hétfőn zárva lesz a hivatal.


Vezér Mihály polgármester arról beszélt, hogy a szúnyoggyérítés biológiai határértékét nem lehet túllépni, mert azzal hatósági előírásokat szegne meg az önkormányzat és veszélyeztetné az egészséges környezetet, ráadásul szúnyog sem lenne kevesebb, mert a rovarok a széllel 25-30 kilométerről is rövid idő alatt a városba érkeznek. Hatékonyabb megoldást csak az országosan megszervezett gyérítés eredményezne, addig is javasolta az egyéni védekezést. Ő is mindenkinek megköszönte az árvízi összefogást, helytállást, és elmondta, hogy július 22-én emléklapokat fog átadni a kiemelkedő munkát végző szervezeteknek és cégeknek.


Vis maior alapból igényel pénzt a város


A város pályázat útján, a vis maior alapból kívánja a kormánytól visszaigényelni az árvízi védekezés és a helyreállítás költségét. Bár az óvárosiak szerint az 1941-es jeges ár nagyobb volt az ideinél, soha korábban nem mértek még magasabb vízállást Százhalombattán a Dunán, mint idén júniusban. A hetekkel ezelőtt elindult áradatról riasztó hírek érkeztek a határokon túlról, ezért a városban Vezér Mihály polgármester utasítására nagy erőkkel indult el a felkészülés a veszélyhelyzetre. Naponta mintegy 300 ember vett részt a heroikus küzdelemben a védvonalakon, több mint 2000 tonna homokot, megközelítően 130.000 zsákot használtak fel a védekezésre. A Képviselő-testület nyári szünet előtti utolsó ülésén elsőként az árvízi védekezéssel kapcsolatos feladatok elvégzéséről tanácskozott. A képviselők mindnyájan elismerően nyilatkoztak a százhalombattai összefogásról és megköszönték az önkéntesek, a civilek, valamint a cégek, hivatalok munkáját.


Új igazgatója lesz az 1-esnek


Az előző igazgató nyugdíjazása miatt az 1. Számú Általános Iskola intézményvezetői állása idén tavasszal pályáztatásra került. Jogszabály szerint az intézmény székhelye szerint illetékes települési önkormányzatnak véleményeznie kell a beérkezett pályázatokat, és javaslatukat a Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak továbbítania kell. A képviselő-testület mindkét pályázót – Pénzes Juditot és Hegedüs Rolandot – támogatta.


Maradunk a hulladéktársulásban


Valamivel több, mint egy évvel ezelőtt csatlakozott Százhalombatta az Érd és Térsége Szilárd Hulladékkezelési Önkormányzati Társuláshoz. Az együttműködés célja Diósd, Érd, Százhalombatta, Sóskút és Tárnok hulladékkezelési rendszerének összehangolt, teljes megújítása és fejlesztése. A projekttársaság alapvetően a Környezet és Energia Operatív Program keretében a hulladékgazdálkodás korszerűsítése céljából kiírt pályázatra alapított projekt megvalósítását jelölte meg célként. Időközben kiderült, hogy a pályázat eredménytelenül zárult, a Társulási Tanács azonban kinyilvánította azon szándékát, hogy a pályázaton való eredménytelen szereplésnek ne legyen következménye a tárulás megszűnése. Ennek oka, hogy a megfogalmazott célok fontossága túlmutat egy projekt sikertelenségén, és azok megvalósítása továbbra is együttes és intézményesített fellépést kíván a tagok részéről. A Képviselő-testület úgy döntött, hogy nem lép ki a társulásból és a megállapodás módosításait elfogadja.


Telephelyet kapnak a speciális mentők


Egy Móricz Zsigmond közi, második emeleti kétszobás lakásban működik jelenleg a Pest Megyei Speciális Mentő és Kutató Egyesület központja. A nagyobbik szoba egyik sarka a hírközpont: számítógép, rádió adó-vevők. A dinamikusan fejlődő egyesület már évek óta kinőtte vezetőjük otthonát, ezért 2008 óta több alkalommal kérelemmel fordultak az Önkormányzathoz székhely és telephely problémáik miatt. A Képviselő-testület úgy határozott, hogy minden lehetőséget megragad annak érdekében, hogy a Pest Megyei Speciális Mentő és Kutató Egyesület részére telephelyet biztosítson a városban, így rövid időn belül az egyesület a Damjanich utca és a Vörösmarty utca sarkán található ingatlanba költözhet.


Esélyegyenlőségi program


Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvény szerint a települési önkormányzat ötévente öt évre szóló helyi esélyegyenlőségi programot fogad el. A helyi esélyegyenlőségi programban helyzetelemzést kell készíteni a hátrányos helyzetű csoportok oktatási, lakhatási, foglalkoztatási, egészségügyi, illetve szociális helyzetéről, illetve a helyzetelemzésen alapuló intézkedési tervben meg kell határozni a helyzetelemzés során feltárt problémák komplex kezelése érdekében szükséges intézkedéseket. A helyi esélyegyenlőségi programot a települési önkormányzati köztisztviselők és közalkalmazottak készítették el. Képzésüket, a helyi esélyegyenlőségi programok elkészültét és felülvizsgálatát esélyegyenlőségi mentorok segítették. A programot a testület egyhangúlag elfogadta. Százhalombatta Város Önkormányzata az Esélyegyenlőségi Program elfogadásával érvényesíteni kívánja: az egyenlő bánásmód és az esélyegyenlőség biztosításának követelményét, a közszolgáltatásokhoz történő egyenlő hozzáférés elvét, a diszkriminációmentességet, a szegregációmentességet, a foglalkoztatás, a szociális biztonság, az egészségügy, az oktatás és a lakhatás területén a helyzetelemzés során feltárt problémák komplex kezelése érdekében szükséges intézkedéseket. A teljes anyag a városi weboldalon megtekinthető.


Segítség a társasházaknak


Újabb társasházi kérelmeket tárgyalt a Képviselő-testület. Támogatásban részesítette a Bolyai utca 1-9. és a Kodály Zoltán sétány 30. társasházban található önkormányzati tulajdonú lakások önrész kérelmét, előbbi 633.740 forintot, utóbbi 736.370 forintot kapott. A Bolyai utca 1-9.további 10 millió forint visszatérítendő, valamint 19 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült. A Kodály Zoltán sétány 30. társasházat 10 millió forint vissza nem térítendő és 4 millió forint visszatérítendő támogatásról biztosították a képviselők. Javaslatot nyújtott be az Október 6. utca 3. számú társasház közös képviselője a bankkal szemben fennálló tartozás rendezésére és a ténylegesen elvégzett, elismert hitelekre és perköltségre vonatkozóan. Számukra a testület 11,5 millió forint visszatérítendő és 2 millió forint vissza nem térítendő támogatást szavazott meg.


Turisztikai marketing


Turisztikai marketing stratégia kidolgozásáról döntött áprilisi ülésén a képviselő-testület. A turisztikai előnyök mellett konkrét pénzügyi lehetőségeket is biztosíthatna a stratégia, mivel megléte lehetővé teszi külső források bevonását akár a KEOP-os, akár a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által kiírt egyéb pályázatokon keresztül, amennyiben lesz ilyen jellegű pályázati kiírás. A testület ezúttal jóváhagyta, hogy Százhalombatta város turisztikai marketing stratégiája külső szakértő bevonásával készüljön el, aki az objektív és széleskörű elemzés érdekében vonja be a munkába a Barátság Kulturális Központot, a Korshak Kft-t, a "Matrica" Múzeumot, a Városi Szabadidő Központot, a Hotel Traininget, a főépítészt, a Polgármesteri Hivatalt és a helyi kulturális civil szervezeteket. A napirend kapcsán született döntés arról is, hogy támogatják a Turisztikai Desztináció Menedzsment szervezet, azaz egy turisztikai egyesület és egy munkaszervezet létrehozását, és felkérték a Kulturális Konzorcium elnökét, Szigetvári Józsefet, a képviselő-testület októberi ülésére terjessze be a konkrét terveket.


Hulladékválogató épül


Támogatta a képviselő-testület, hogy hulladékválogató épüljön a városban. Az építkezést a kommunális hulladéklerakó kapacitásának végessége illetve a jogszabályi változások is szükségessé teszik. A testület úgy döntött, hogy a hulladékot újra hasznosítja és egy úgynevezett RDF technológia segítségével az összes keletkező hulladék 30-40 százalékát leválasztja, amelyből magas minőségű tüzelőanyagot állít elő. Városunkban ez azt jelenti, hogy évente közel 2000 tonna kommunális hulladék nem a lerakóba kerülne, ha újrahasznosulna. A válogatómű a régi szeméttelep helyén épülne fel 165 millió forintos saját forrásból, amely összeg a 2012-es bázisszámok alapján 7,5 év alatt térülne meg. Jelenleg a beruházást érintő pályázati forrás nem áll rendelkezésre, de a város folyamatosan figyeli a legújabb tendereket. A megvalósulás előtt környezetvédelmi hatástanulmányt és engedélyeztetési dokumentációt kell készíteni, amely elindításáról egyhangúlag döntöttek a képviselők.


Nem lehet többé a víz az úr


Végleges gátak építéséről döntöttek a Révész utcától a Kossuth Lajos utca végéig, valamint a Csónakház körül. Az idei árvíz a polgármestert és több képviselőt is arra ösztönzött, hogy szorgalmazzák a tartós védművek építését a kritikus területeken. Az építés feltétele a szükséges engedélyek megszerzése és a kiviteli tervek elkészítése, amelynek határidejét szeptember 30. napjában határozták meg. A napirend kapcsán döntöttek arról, hogy a Hajós utcai csapadékcsatorna rendszeren lévő műtárgyak sérüléseit soron kívüli gyorsassággal helyre kívánják állíttatni.


Megbízott ügyvezető a Szákomnál


Június 30-i hatállyal lemondott tisztségéről a Szákom Kft. ügyvezetője, Valkai György, aki döntését egészségügyi állapotának romlásával indokolta. A képviselő-testület köszönetét és tiszteletét fejezte ki eddig végzett munkájáért, tevékenységére és szakmai tudására továbbra is számítanak a Battai Víziközmű Kft. élén. A Szákom megbízott ügyvezetője 2013. augusztus 31-ig Janovszky Károly, a cég mérnöke lett.


Szalai Attila önálló képviselői indítványa nyomán a testület szándékát fejezte ki, hogy szeptemberi ülésén rendeletet alkot a közterületeken történő dohányzás tilalmáról.


Elfogadták a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló jelentést, valamint a képviselő-testület 2013. II. félévi munkatervét. Tárgyaltak a 2013. évi költségvetési rendelet módosításáról és zárt ajtók mögött döntöttek a "Kultúráért Százhalombatta Díj" odaítéléséről.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák