A kilencvenes évek elején zárult tudományos vizsgálat szerint a gyerekek életben történő "beválásában", azaz boldogulásában mindössze 18 százalékban játszik szerepet mindaz, amit az iskolában tanultak. Ami igazán sikeressé teszi őket, az érzelmi intelligenciájuk. Lényege a decentrálási képesség, vagyis, hogy más szemével is képes vagyok nézni a világot, empátiát érzek mások iránt, be tudok illeszkedni a közösségbe. Ennek a képességnek az elsajátítása pedig azon nyugszik, mennyire éreztem magam érzelmileg biztonságban kisgyermekkorban.

Már az újszülött sem tabula rasa, ha a saját elképzelésünkre akarjuk formálni, évtizedes konfliktusoknak nézünk elébe. Inkább abban kell segítünk, hogy azzá váljon, akinek született. Sok múlik azon, meg tudjuk-e nyitni vele a kommunikációs csatornákat. Ezt évezredeken keresztül ösztönösen jól csináltuk egészen az elmúlt két-háromszáz évig, amikor is elfelejtettük az ezerféle mondókát, amelyekkel érzelmeket közvetítettünk felé. Míg a ma gyerekeit izoláltan nevelő anya a csecsemő törölgetése közben már arra gondol, hogy el kell készülni, mire kezdődik a tévében a nagyfilm, anno a "jelenben levő", oldott dédikének mindenre volt egy "döcögtetője". Ebből tanultak meg a gyerekek érzelmeket kapni, elfogadni és adni. Aki így éli meg a gyermekkort, érzelmileg igényesen érkezik a kamaszkorba, nem válik függővé, nem keresi az érzelmi kielégülést – mindhiába – alkoholban vagy egyéb drogokban, sem pedig egymást követő szexuális kalandokban.

Dr. Vekerdy sziporkázóan okos és humoros előadásából rengeteget megtudhattunk az ovis, kisiskolás és kamaszkorról is. Például, hogy az óvodás korú gyerek legnagyobb igénye továbbra is az érzelmi biztonság, aminek megadása a gyermekintézmények legfontosabb feladata, és nem változik a helyzet a kisiskolással sem, akinek tudnia kell, hogy bármit tesz, bárhogyan viselkedik a külvilágban, szülei feltétel nélkül mögötte állnak.

Tanulságos társadalmi és iskolarendszerünket érintő kritikai kitérőkkel aztán a kamaszokig ívelt a gondolatmenet. Az ekkora gyerekeket nevelő résztvevők többször is tapintható megkönnyebbüléssel nevettek fel, amikor a méltán népszerű professzor összegezte a tinédzserekről szóló tudnivalókat. Jelesül, hogy fiziológiás lustaságban szenvednek, teljesítményük rohamosan romlik, a gyors agyi érés következtében karikatúraszerűen látják a felnőttek világát. Legjobb lenne kitenni rájuk egy táblát: "Átépítés miatt átmenetileg zárva." Ha faggatjuk őket, hazudni fognak, miközben mániákusan keresik az igazságot. Undok sündisznóvá válnak, pedig utoljára három éves korukban igényelték ennyire a gyengédséget. Mit lehet velük kezdeni? Nem árt, ha megőrizzük a humorérzékünket, mert arra még vevők, emellett a legtöbb, hogy elviseljük a jelenlétüket, mert erre nagy szükségük van.

Sajnos, manapság hosszúra nyúlik a kamaszkor, de huszonkettő-huszonhárom éves gyermekünkkel már valószínűleg enyhül a helyzet, ha addigra szabadon el tudtuk engedni.

Mert főként ebben áll a szülői tudomány: a kisgyermeket szorosan ölelni, a nagyobbat szabadon elengedni akármennyire is szorong közben az ember. Valójában nem adhatunk nekik többet, jobbat, mint ezt a stabilitást.