Szomorú állapot, ha van az embernek ajtaja, de senki sem nyit be rajta, ha van telefonja, de soha sem csörren meg. Ennél is kétségbeejtőbb, ha nincs senki, akit felhívhatna. Pedig néha mindenkinek szüksége van arra, hogy beszélgessen valakivel, vagy – ha beszélgetésre nincs mód – legalább meghallgassák. Az ilyen esetekben nyújt segítséget a DélUtán Alapítvány, amelyet a 06-80/200-866-os telefonszámon ismeretlenül is felhívhatunk. A vonal túlsó végén aktivisták fogadják a hívást, és ha tudnak, válaszolnak is. Ráadásul a telefonálás a hívónak egy fillérjébe sem kerül, a költségeket ugyanis az alapítvány állja.
- Nyolc évvel ezelőtt egy kanadai asszony kezdeményezésére jött létre a DélUtán – mondja. – Az alapítókat az a felismerés vezérelte, hogy rájöttek, nagyon sokan idős korukra magukra maradnak, elszigetelődnek, és ez rossz hatással van az életminőségükre. A gyerekeik kirepülnek, gyakran távolra kerülnek a szülői háztól, a párjukat elveszítik, a rokonok és barátok is megfogyatkoznak. Fájó az egészség megromlása is, a legrosszabb pedig az, hogy nincs kivel szót váltaniuk. Ilyenkor nagy segítséget jelent az alapítvány telefonszáma.
- Egyszeri beszélgetésre van lehetőség, vagy akár naponta feltárcsázhatják a számot?
- Sajnos, arra nincs mód, hogy tartós kapcsolat alakuljon ki a segítők és a hívó között, hiszen a szám az egész országból hívható, és nagyon sokan szorulnak segítségre. Általában egy alkalom adódik, de mert ez egy támaszadó beszélgetés, többnyire egyetlen alkalom is elég. Segít tisztázni a kérdéseket, ráadásul az aktivistáknak olyan adatbázis áll rendelkezésükre, amelynek használatával a legmegfelelőbb helyre tudják irányítani a telefonálót.
- Aktivistákat említett. Kik ők, milyen szakképzettséggel rendelkeznek?
- Önkéntes, segítőkész emberek, akik mindenféle ellenszolgáltatás nélkül vállalják ezt a feladatot. A jelentkezők először egy önismereti tréningen vesznek részt, utána technikai képzést kapnak, majd a gyakorló ügyelő mellett hallgatják a beszélgetéseket. Mindez körülbelül egy évet vesz igénybe, de azt valljuk, hogy csak az arra legalkalmasabbak ülhetnek a telefonhoz, mert ez a munka óriási felelősséggel jár. Emellett folyamatos továbbképzésekre is szükség van, valamint sok közös beszélgetésre, mert némelyik hívás nagy terhet ró az ügyelőre, neki is segítségre van szüksége ahhoz, hogy feldolgozhassa. A segítők között vannak huszonévesek, a legidősebb pedig hetvenéves is elmúlt.
- A DélUtán mellett nemrég egy új szolgáltatást is elindítottak, amelynek FélÚton a neve. Mi a különbség a kettő között?
- A DélUtán az idős emberek hívásait várja, ugyanakkor rájöttünk, hogy szükség lenne egy olyan lehetőségre, amely még a krízis kialakulása előtt segít megoldani a problémákat. A FélÚton az ötven év körüliek számára jött létre, ugyanazon a zöld számon hívható. Egyre korábban jelentkezik, hogy az ember elveszíti a munkáját, nem talál másikat, mert a munkaadók szerint már öreg. Fölöslegesnek érzi magát, céltalannak az életét. Ilyenkor nagyon jó, ha van egy harmadik fül, jó, ha megbeszélheti az érzéseit, mert ez segít feldolgozni a problémákat. Persze nem az a cél, hogy mi oldjuk meg mások gondjait, mert ez lehetetlen is lenne, de a beszélgetés az esetek nagy többségében sokat tud segíteni.
- Mint említette, az idős emberek sokszor magányosakká válnak, az ötven körülieknek azonban általában vannak családi, rokoni, baráti kapcsolataik. Miért van mégis szükségük a segítővonalra?
- Gyakran előfordul, hogy olyan gondok gyötörnek bennünket, amelyeket se a családtagokkal, se barátokkal nem vagyunk képesek megosztani. Félünk, hogy nem értenek meg, vagy elítélnek bennünket, éppen ezért nem mondjuk el senkinek. Ahhoz azonban, hogy le tudjuk küzdeni a nehézségeket, szükségünk van a beszélgetésre, mert sok esetben a beszélgetés kényszerít rá bennünket arra, hogy a dolgokat a helyükre tegyük.
- Kik hívhatják a zöld számot?
- Bárki, ha szüksége van rá. Fontos tudnivaló, hogy a telefonszám csak vezetékes telefonról hívható, ha mobil hívásokat is fogadnánk, az túlságosan megterhelné a számlánkat. Az alapítványt a Tcom is támogatja, emellett az idősügyi programtól kapunk segítséget, és az NCA pályázatain is megpróbálunk eredményeket elérni. Magánszemélyek felajánlásait is elfogadjuk, és lehetőség van a személyi jövedelemadó 1 százalékát az alapítványhoz juttatni. Minden fillérre szükségünk van, mert a telefonszámlánk túllépi a társaság által biztosított keretet, emellett szórólapokat is készíttetünk, és eljuttatjuk az ország minden településére, hogy akinek szüksége van ránk, tudomást szerezzen rólunk.