Az ünnep jegyében, de nem maradéktalanul ünnepi hangulatban telt a Képviselő-testület 2004. évi utolsó ülése december 16-án.
Napirend előtt a Napos Oldal és a Fidesz képviselői üdvözölték a polgármester nyílt levelét, amiben a politikai csatározások mellőzését kérte az utolsó ülésen, nem mulasztották azonban el, hogy kifejtsék: a polgármester egyéb szereplései nincsenek összhangban ezzel az óhajjal. Gabelics Tamás az időkeretet is túllépve fejtegette, hogy a Napos Oldal képviselői csak fajsúlyos témákban, mindig higgadtan, a város érdekeit szem előtt tartva szólalnak fel, és nem beszélnek annyit, mint például Török Sándor vagy Pogány Gyula. Bernáth Tibor egy miniatűr kalodát adott ajándékba Pogány Gyulának azzal, hogy ez az idei „A működő önkormányzati ellenzékért díj”. Frakciótársa, Tornai Tibor karácsonyi PR fogásnak nevezte a polgármester levelét, és hozzá tette, vannak a szocialista frakcióban, akik tényleg tesznek a békés együttműködésért. Ennek jegyében 2005-ös naptárat ajándékozott dr. Tüske László alpolgármesternek, remélve, hogy jövőre új fejezet nyílhat a két frakció együttműködésében.
Szilágyi István – utalva arra, hogy immár nem a Cívis Klub képviselője - bejelentette, hogy a helyi vállalkozóknak továbbra is van szervezetszerűen működő, közéleti szerepet vállaló egyesülete, a Civil Centrum Egyesület.
Dr. Korcsmáros Iván arra kérte a polgármestert, hasson oda, hogy amíg folyik a VTV munka- és vállalkozói szerződéseinek felülvizsgálata, ne folytatódjon a jelentős személyi fluktuáció, amit az utóbbi időben tapasztal.
Volán tarifák
< Első napirendi pontként a jövő évi helyi autóbusz közlekedési tarifák átlagosan 8%-os emelkedésről döntött a Képviselő-testület elfogadva a közlekedési vállalat javaslatát. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi 91 helyett jövőre 97 forint lesz a menetjegy elővételben, a tanulók és nyugdíjasok havi bérletéért pedig 50 forinttal kell többet fizetni. A város továbbra is támogatja a Volánbusz Rt. által Százhalombatta és Érd közti iskolabusz járatok közlekedését. Az önkormányzat által önként vállalat feladat biztosítása éves szinten 4.6 millió forintos költséget jelent.
Első olvasatban elfogadták a szociális ellátás helyi szolgáltatástervezési koncepcióját. Ebben az önkormányzat kinyilvánítja, hogy az Alkotmányban rögzített szociális biztonsághoz való jog, a rászorulók szükségleteik szerinti minél magasabb színvonalon történő ellátása, korszerű intézményrendszerrel, megfelelően képzett, elhivatott szakemberek alkalmazásával, jogszabály szerinti személyi, tárgyi, anyagi feltételekkel valósuljon meg. A koncepció elkészítésével a Főnix Városfejlesztési Program „Szociális ellátás és idősgondozás fejlesztése” alprojekt munkacsoportját bízták meg a 2005. áprilisi testületi ülésre.
A VUK és a cserkészek székháza lesz az Óvárosi Sportközpont
Otthonra lel a VUK SE, a városatyák ellenszavazat nélkül döntöttek arról, hogy az Óvárosi Sportközpont üzemeltetését 2014. december 31-ig, évi 5 millió forint támogatás mellett (infláció követéssel) átadják a sportegyesület részére. Az épület tetőterében az 1026-os sz. Szent László Cserkészcsapat csapatotthona található. A képviselők egyöntetűen örömüket fejezték ki, hogy a Sportközpont hasznosításának régóta húzódó ügye úgy zárul le, hogy azzal a sportot és a városi gyermekek tartalmas szabadidős tevékenységét egyaránt támogatni lehet.
Először alkottak rendeletet az átmeneti gazdálkodásról
Az államháztartásról szóló törvény értelmében a költségvetési rendelettervezetet február 15-ig kell beterjeszteni a Képviselő-testület elé. Ennek elfogadásáig rendeletet alkothat a testület az átmeneti gazdálkodásról, amelyben felhatalmazást ad a polgármesternek, hogy a város bevételeit folytatólagosan beszedhesse, és kiadásait fedezhesse. E napirend kapcsán a képviselők a Lakásügyi, Egészségügyi és Szociális Bizottság javaslatára úgy határoztak, hogy a Szülők Fóruma Egyesület és a Sérültekért Alapítvány 2005. évi I. negyedévi időarányos működési támogatására 5 millió forintos civil pénzügyi alapot hoznak létre. Az átmeneti gazdálkodásról szóló rendelet 2005. január 1-jén lép hatályba.
Egészségügyi Közalapítványt hoz létre a város, amelybe a városi járóbeteg szakellátást működtető konzorcium a bérleti díj és eszközhasználat fejében 2010-től évente 10 millió forintot fizet majd be.
A Polgármesteri Hivatal pályázati referense tájékoztatót készített az év közben benyújtott pályázatokról és elbírálásuk eredményéről. Az önkormányzat 30,5 millió forint értékben, intézményei pedig 45,2 millió forintra nyújtottak be különböző pályázatokat 2004-ben.
A parkfenntartási szolgáltatás közbeszerzési eljárásának megindításáról is döntés született. A szolgáltatást jelenleg végző cég szerződése tavasszal lejár, a közbeszerzési eljárás lebonyolítása meglehetősen hosszú, a zökkenőmentes szolgáltatás érdekében kellett már most határozni róla.
Csak a telekadó emelkedik
Módosították a helyi adókról szóló rendeletet. A legtöbb helyi közteher mértéke jövőre is változatlan marad, a telekadó viszont 2005-ben a mostani 200-ról 209 Ft/m3-re emelkedik. A háziorvosi ügyeleti szolgáltatást vállalkozási formában kívánja működtetni a képviselő-testület a jövőben, ezért döntöttek a közbeszerzési eljárás kiírásáról.
Építési telkek
Júniusban határoztak arról, hogy jövőre közművesítik a Kocsány-kertet. Az ott található harminchat ingatlanból tizennyolc önkormányzati tulajdon, amelyeket a teljes közműhálózat kiépítésével piaci áron lehetne értékesíteni. A beruházás megvalósításának határidejét 2005. december 15-ére jelölték ki. Az ingatlanok értékesítéséből befolyt összegből alapot fognak képezni, amelyből a későbbiekben további építési telkek alakíthatók ki.
Sportmúzeum
Szalai Attila javaslatára döntöttek arról, hogy a városi sportélet kiemelkedő alakjait és eseményeit állandó sporttörténeti kiállítás formájában fogják bemutatni. A márciusi ülésre a Főnix-terv illetékes munkacsoportja készíti el a megvalósíthatósági tervet.
Jóváhagyta a Testület a Budaörs Kistérség Többcélú Társulási Megállapodásának módosítását, és hozzájárult a „Pest Megye Biztonságos Települése” cím elnyerésére irányuló pályázat benyújtásához.
Ugyancsak sürgősséggel tárgyalták dr. Kőrösi László lemondását a Városi Egészségügyi intézmény magasabb vezetői megbízatásáról. Az eddigi főigazgató a jövő évtől a járóbeteg-szakellátást végző cégnél vállal megbízatást, utóda a pályázat eredményes lefolytatásáig dr. Zelend Béla lesz.
Az önkormányzat pályázatot nyújt be a lakó és középületek azbesztvakolatainak, azbeszttartalmú szigetelésének biztonságos eltávolítására a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumhoz. Kedvező elbírálás esetén városunkban három társasház azbesztmentesítére kerül sor, melyek visszaszigetelésről szintén az önkormányzat gondoskodik.
A Testület felkérte a polgármestert, hogy tájékozódjon a Magyar Posta Rt-nél a 2-es posta tervezett megszüntetéséről, és amennyiben az nem gazdaságtalan, a Képviselő-testület nevében javasolja annak további működtetését.
Hosszas vita után a testület nagy többsége úgy szavazott, hogy nem járulnak hozzá a Nyúl-dombon épült gyalogos átjáró elbontásához, amire képviselői javaslat érkezett.
Zárt ajtók mögött döntöttek a „Testnevelési és Sport Elismerő Oklevél” adományozásáról.

