Munkahelymegtartó és -bővítő beruházásokra, fejlesztésekre nyújthattak be pályázatot a mikro-, kis- és középvállalkozások Százhalombattán. A képviselő-testület valamennyi pályázatot pozitívan bírálta el október 31-én.
Májusban szavaztak arról, hogy a tavaly év végén megemelt építmény- és telekadó kompenzálására 100 millió forintos keretösszeget különítenek el. A támogatás azoknak a cégeknek volt elérhető, amelyek nem állnak csőd- vagy végelszámolás alatt, és nincs lejárt esedékességű köztartozásuk sem. A 2012-re kivetett és megfizetett építmény- és/vagy telekadó-növekményük hetven százalékát igényelhették vissza. A lehetőségről az önkormányzat minden érintett helyi vállalkozót levélben értesített.
- A pályázóknak vállalniuk kellett, hogy a foglalkoztatott létszámot a támogatási szerződés aláírása után egy évig nem csökkentik, lehetőségeik szerint növelik – mondta Nagy Balázs, az önkormányzat Pénzügyi, Gazdálkodási és Integrációs Bizottságának elnöke. A támogatott beruházásokat az üzembe helyezéstől számított két évig folyamatosan fenn kell tartani, és Százhalombatta területén kell szolgáltatni.
Huszonöt pályázati anyag érkezett az önkormányzathoz. Kilenc esetben szükség volt hiánypótlásra, amelynek a pályázók eleget tettek. A vállalkozók körülbelül 50-50 százalékos arányban kértek támogatást munkahelyek megtartásához, illetve beruházásokhoz. Többen kihasználták azt a lehetőséget, hogy tárgyi eszközök (műszaki berendezések, gépek, járművek) beszerzéséhez is igényelhettek pénzt. A képviselő-testület egyhangú, pozitív döntése után minden pályázó értesítést kap a döntésről, és a következő hetekben sor kerülhet a szerződések megkötésére is.
Az elkülönített 100 millió forintból mindössze tizenhárom millió került kiosztásra a pályázat során. Az önkormányzat tervei között szerepel, hogy – anyagi lehetőségeihez mérten – a továbbiakban is támogatni kívánja a helyi vállalkozásokat versenyképességük megőrzése, javítása, valamint a foglalkoztatottság növelése érdekében.
- Minden ilyen és hasonló kezdeményezés segítség lehet az egyre nehezebb körülmények között működő vállalkozásoknak – mondta Takács Zoltán, a Batta Business Class Egyesület elnöke. A településnek, a városlakóknak és az önkormányzatnak is érdeke, hogy az ebben a szektorban tevékenykedők fejleszthessék beruházásaikat, ne nőjenek a már így is igen magas közterheik, és ne kelljen elbocsátaniuk munkavállalóikat. Bízom benne, hogy az önkormányzat meghirdet még hasonló pályázatokat, amelyre a kkv-szektorban tevékenykedők szélesebb köre benyújthatja támogatási igényét.
A helyi vállalkozók jelentős csoportja nem tudott élni a pályázat adta lehetőségekkel. Gabelics Tamás, az Ebatta tulajdonosa több cégvezetővel együtt folyamatosan részt vett a pályázati kiírás előkészítésében. Többször javaslatot tettek arra, hogy azoknak a vállalkozóknak is legyen lehetőségük pályázni, akik saját tulajdonú telken vagy ingatlanban működtetnek vállalkozást. Ők ugyanis a megemelt adókat magánszemélyként fizetik, így a kompenzációra nem pályázhattak.
- Úgy gondolom, senkinek az érdekeit nem sértette volna, ha az önkormányzat a kéréseinknek helyt ad, és szélesíti a potenciális pályázók körét. Így több olyan vállalkozásnak nyújthattak volna segítséget, amely a közterheket pontosan fizeti, fejlesztési terveken, munkahelyek teremtésén gondolkodik, vagy éppen a gazdasági válság túléléséért küzd. Remélem, egy következő pályázat kiírásakor jobban figyelembe veszik a véleményünket. (A képen az első Batta Expo, kipakoltak a kisvállalkozások.)



