A város szélén álló ház nappalijának polcain csillognak az aranykupák, serlegek, némelyik tetején apró madár ül. Ezeket az elmúlt tizenhat év alatt szerezték a házigazda postagalambjai a különböző versenyeken, amikor több ezer társukat legyőzve elsőként értek haza. Malomsoki Tibor hat évesen, még Beloianniszban kezdett postagalambokkal foglalkozni. Amikor a szülei elutaztak valahova, kartondobozban elvitték, majd elengedték a madarait.

Látogatásomkor éppen nyári tollukat vedlik le a galambok. Ilyenkor különösen oda kell figyelni az ellátásukra, a vitaminokra, a fürdetésre. Az állatvédők szeretnek szót emelni a versenyeztetés, a rabságban tartás ellen, de valójában igazi Kánaán ezeknek a madaraknak a sorsa, hiszen a legfőbb motivációjuk a versenyeken éppen a jó gazda gondoskodása, a párjuk, a fiókáik és a tojásaik. A nyári hónapokban versenyeznek, az év többi részében pedig ugyanúgy megkapják a maximumot: oltásokat, válogatott takarmányt, itatást, takarítást. Az egész család hozzájuk igazítja a mindennapjait, de a nyaralást is.

A tizenegy tojó, tizenegy hím, tizenegy versenyző és negyvenöt fiatal reménység mélyen zengő burukkolással üdvözli kertbe kilépő gondozóját, az idegen kísérőt azonban némiképp bizalmatlanul fürkészik. "Pont olyanok, mint az emberek, de a galambokkal jobban érzem magam. Van köztük nyugodt és idegbeteg is. Én rapszodikus ember vagyok, ők pedig átveszik a hangulatomat. Ha morcosan jövök közéjük, ők is morcosak lesznek. Nem tudom, ki találta ki, hogy a galamb a béke szimbóluma, mert néha nagyon agresszívek egymással! Vannak köztük homoszexuálisok is. Velük nehezebb versenyezni, mert más a motivációjuk" – meséli Malomsoki Tibor.

A mindennapos röptetésen túl, az edzés és tanítás során egyre növekvő távolságba szállítják a galambokat. A versenyek rövid - 330 -, közép - 500 - és hosszú - 500 kilométer feletti - távon indulnak. A leghosszabb 800 kilométer, de optimális időben onnan is visszatérnek a postagalambok még aznap. Átlag 70 km/órás sebességgel repülnek, de volt rá példa, hogy egy ideig az autópálya felett vezetett az útjuk, és tartották a tempót a 130 km/órával suhanó kocsival is.

Májusban az "öregek" – az előző évben kikeltek – kezdik a versengést, augusztusban pedig az abban az évben született fiatalok zárják. Ilyenkor egy kamion hat-tizenkét ezer galambot is elszállít a kiindulópontra, legutóbb például Londonba, ahol egyszerre engedik ki őket. Némelyik madár azonnal irányt vesz és céltudatosan hasít hazafele, míg mások kicsit köröznek, és csak utána indulnak el. Először körülbelül ezres csapatokra, majd egyre kisebb csoportokra szakadnak. "Hogy miért? Nem tudni. Ez is az ő titkuk" – vélekedik beszélgető partnerem. Százhalombattáról jelenleg csak Malomsoki Tibor versenyeztet. Sajnálja, mert az egy településre hazarepülő madarak egymást is motiválják, "húzzák" a versenyeken.

A család már tudja, hogy bizonyos távolságból körülbelül mikorra várható a galambok érkezése. Olyankor mind kiállnak a teraszra az eget kémlelni. Aztán egyszer csak felbukkan egy távoli pont, ami egyre közeledik, növekszik, mígnem sorra megérkeznek a galambok. "Nem egyszer könnybe lábad a szemem ilyenkor" – vallja be a házigazda. A dúcok bejáratánál elhelyezett antennarendszer érzékeli a chip-gyűrűk jelét. Egy-egy madár néha napokkal, hetekkel, vagy akár évekkel később tér haza, de előfordul, hogy minden azonosító technika ellenére nyomtalanul eltűnik. Ilyenkor sosem derül ki, mi történt vele.

Jövő tavaszig pihennek, tollat váltanak, erősödnek Malomsoki Tibor galambjai. Akkor aztán újra szárnyra kelnek, hogy dicsőséget és örömteli pillanatokat szerezzenek neki.