Rózsa Sándortól a Viszkisig

  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img

A rendőrség száz éves történetéből ad ízelítőt az a kiállítás, amely szeptember 10-én nyílt meg a százhalombattai „Matrica” Múzeumban.

A megnyitó ünnepségen dr. Vicze Magdolna igazgató köszöntötte a résztvevőket, majd Kékiné Rozsnyai Éva, a Rendőrség-történeti Múzeum igazgatója ismertette a kiállítás hátterét. A tizennégy tablóból és némi tárgyi anyagból álló vándorkiállítást majd egy éve állították össze, mert tapasztalataik szerint kevesen tudnak létezésükről. Pedig a Rendőrség-történeti Múzeum 1908-ban jött létre, és alig tíz év múlva már több mint tízezer tárggyal rendelkezett. Igaz, ezek megsemmisültek a II. világháború során. A kriminalisztikai közgyűjteményt 1958-ban szervezték újjá, de 1963 és 1997 között csak zártkörűen, külön engedéllyel volt látogatható. Az 1997-1999 közötti felújítást követően azonban teljesen nyilvános kiállítást adtak át. A fővárosi intézmény mellett a Heves megyei Tarnamérán is van egy gyűjteményük több mint száz ország rendőregyenruháiból.


A Rendőrség-történeti Múzeum kollekciója – ahogyan a százhalombattai vándorkiállítás is – két részből áll. A történeti rész 1848-tól, míg a kriminalisztikai rész az 1950-es évektől napjainkig mutatja be a rendőrség munkáját. A battai kiállításon megismerhetjük például a rendőregyenruhák különböző fajtáit, Ambrus Attila – a viszkis rabló – szökésre használt "kötelét", az illusztrációval ellátott tablókon pedig olvashatunk a nikotinos gyilkosról, Rózsa Sándor koponyájáról, valamint Kántorról, a híres nyomozó kutyáról is.


A megnyitón a vállalkozó szellemű résztvevőktől Kárándi Béla, a múzeumi munkatársa tenyér- és ujjlenyomatot is vett.


Százhalombattán a kiállítás november 4-ig látható. A Rendőrség-történeti Múzeum munkatársai remélik, hogy a látogatók kedvet kapnak a teljes gyűjtemény megismeréséhez is. Ez Budapesten, a Keleti-pályaudvar melletti Mosoni utcában található, mind látogatása, mind az ottani tárlatvezetés ingyenes.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák