Irány Dél-Korea

A Nemzetközi Néptáncfesztivált Szervezők Világszövetsége (CIOFF) négy évenként szervezi meg a World Folkloriada-t, a népművészet olimpiáját, amelyen az egész világ képviselteti magát. 2000-ben a Japánban megrendezett világfesztiválon a Forrás Néptáncegyüttes képviselte Magyarországot, így tehát felbecsülhetetlen megtiszteltetés számunkra, hogy


2012. október 1. és 14. között ezúttal Dél Koreában megrendezésre kerülő Folkloriadan ismét ott lehetnek a forrásosok! Ebben az évben a Folklórfesztiválok Magyarországi Szövetsége úgy döntött, hogy a hazai nemzetközi néptánc fesztivált szervező együttesek táncosaiból alkotott nemzeti táncegyüttes, és a Bara zenekarból jól ismert Pál Éva prímás által vezetett Hatvan Banda képviselje Magyarországot. Külön öröm, hogy a kiutazó 3 kézműves között található Winklerné Petri Kiss Borbála, a Forrás egykori táncosa. A kiutazó delegáció legnépesebb csapata tehát százhalombattai! A Hungarica Táncegyüttes névre keresztelt 20 főből álló formáció 8 tagja, név szerint Pap Kinga, Lajtos Zsanett, Fábián Fanni, Koller Dávid, Koncz Olivér, Sebestyén Tamás, Kovács Gergő, valamint Zsille Dóra, aki a nemzetközi játékprogram magyar animátora, és egyben táncos közreműködője is  a százhalombattai Forrás Néptáncegyüttes táncosai. Az Együttes immár 2011 decembere óta próbál hol Székesfehérváron, hol Százhalombattán. Külön megtiszteltetés, hogy a Hungarica és a kiutazó delegáció vezetésére Szigetvári Józsefet, a Forrás Néptáncegyüttes vezetőjét kérte fel a Folklórfesztiválok Magyarországi Szövetsége.

A kizárólag erre az alkalomra összeállt táncegyüttes koreai műsorának világpremierje Százhalombattán a Barátság Kulturális Központban, szeptember 15-én 18 órától tekinthető meg a színházteremben. Ingyenes, helyre szóló jegyeket a BKK jegypénztárában lehet igényelni.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák