Az előrejelzések szerint a zord időjárással a nagy, országos havazás is megérkezhet. A hótakaró vastagságát illetően még mindig bizonytalanok a meteorológusok, ám egyes előrejelzések 30 centis hóval számolnak. Térségünkben, mintegy 10 cm-es havat prognosztizálnak a szakemberek.
Az erős szél miatt komoly hóakadályok is kialakulhatnak, így a közlekedés is megbénulhat átmenetileg. A Szákom Kft. felkészült a havazásra, a Polgármesteri Hivatal elrendelte a hóügyeletet. Fontos tudni, hogy a családi házas övezetekben és a társasházak esetében az ingatlanok előtti terület takarítása a tulajdonos feladata.
Az extrém hideg napokon a kihűlésre és a fagyhalálra is oda kell figyelni, amely nem csak szabad térben, hanem a lakásban is bekövetkezhet, ha valaki tartósan 14 fok körüli hőmérsékleten tartózkodik – írta az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat a hivatalos Facebook-oldalán. Itt kitérnek arra is, hogy a téli hónapokban általában magasabb a halálozások száma, illetve a havazás és a halálos szívrohamok közötti összefüggést is megfigyelték már.
A hőmérséklet csökkenése mintegy két százalékkal növeli a szív- és érrendszeri halálozás kockázatát. Ez a hatás általában a hideghullám megérkezése után 3-7 nappal mutatható ki. Ennek ellenére a gyakoribb halálozást elsősorban a légúti fertőző megbetegedések, az influenza okozzák. A nagy hideg ugyan nem kedvez a járványok terjedésének, viszont a szervezet lehűlése elősegítheti a fertőző baktériumok, vírusok bejutását szervezetünkbe.
A havazás és jegesedés könnyen balesetekhez vezethet. Budapesti adatok szerint például a 65 év felettiek körében az összes baleset aránya 5,5 százalékkal nő meg ilyenkor, leginkább a töréssel járó balesetek száma emelkedik.
Ajánlott a megfelelő öltözködés, a szokásosnál is jobban figyeljünk oda a végtagok és a nyak védelmére. Az erős szél fokozza a levegő szárító hatását. Zsíros krémekkel tápláljuk a bőrt, és noha jól eshet a forró fürdő, mivel ez még jobban szárítja a bőrt, inkább zuhanyozzunk.
Elsődleges a meleg ételek és italok, valamint a zöldség-, gyümölcsfélék és savanyúságok fogyasztása. Ilyenkor is fontos legalább napi 2 liter folyadékot inni, ha valaki a szabadban sportol vagy dolgozik, a tömény alkoholos italokat azonban érdemes mellőzni, mert elősegíthetik a kihűlést, főleg, ha huzamosabb ideig kint tartózkodunk. A krónikus betegeknek egyáltalán nem ajánlott huzamosabb ideig kint tartózkodniuk.
Közérdekű telefonszámok:
A bajbajutottak segítséget kérhetnek Százhalombatta Székhelyű Polgári Védelmi Kirendeltségtől, a 06-23-550-407 vagy a 06-23-542-157-es telefonszámon. A rendkívüli hidegre való tekintettel a Vöröskereszt utcai gondozó szolgálatának munkatársai fokozott ellenőrzéseket tartanak a város azon pontjain, ahol hajléktalanok felbukkanására lehet számítani. Jelenleg senki sem tölti fedél nélkül az éjszakákat Százhalombattán. Ha azonban az utcákon hajléktalant látnak, kérjük, hívják a Magyar Vöröskereszt százhalombattai utcai szolgálatát, a 06-30-815-2496-os telefonszámon!