Minden a családban dől el, hiszen a kamaszkor a nevelési folyamat egy szakasza. Amíg kicsi a gyermek, egyértelműek a keretek és a feladatok. Kiskamasz korában ezeket a szülők elkezdik lazítani, csak hogy béke legyen, ezért a gyerek, mint meder nélküli folyó kezdi keresni az új határokat. Ha nem találja, jönnek a szabálysértések, normadöntögetések, ütközések. Ha nem otthon, akkor az iskolában. Ezért nagyon fontos a következetesség. Szükség van a tiszta, egyértelmű elvárásokra, azok értékelésére, pozitív visszajelzésekre. Ha a gyereknek születésétől kezdve korának megfelelő feladatai vannak, kamaszkorára megtanulja a családban betöltendő szerepét. Amikor már meg tudja fogalmazni, hogy bizonyos dolgokat utál, akkor hadd válasszon mást! De valamilyen kötelezettsége legyen! Néha nehéz a szülőnek partnerként tekinteni a gyerekére, de nagyon építő tud lenni.

Fontosak a családi hagyományok: közös étkezések, játékok, ünnepek, beszélgetések. Jól ki lehet használni az utazás közben együtt töltött időt, amikor csak egymásra figyelnek a családtagok. Ha ilyen közegben nevelkedik a gyerek, megszokja, megismeri a konfliktuskezelés formáit, és amikor eljön a kötelező lázadások ideje, nem a diáktársaitól veszi a mintát, nem a szenvedélybetegségekben, a szabálysértésekben fogja megtalálni a megoldást. Onnan ugyanis már nehéz visszahozni őket.

A szülők sok esetben úgy akarják tehermentesíteni a gyereket, hogy nem vonják be a család gondjaiba, inkább mindent megkap. Ez azonban csak egy ideig működik. Míg a kisgyereknek még elég a matchbox, a kisfelnőtt már autót követel. Ezért jobb, ha korának megfelelően, de mindig tisztában van a család helyzetével, világosan látja a lehetőségeket. Ha nincs kiskora óta őszintén bevonva, nem lehet kamaszkorában egyszerre rázúdítani a problémákat.

Itt és most nem csak a kamaszok, hanem mindenki – a szülők, a tanárok, a segítők is – nagyon nehéz helyzetben vannak, nem tudnak kiszámítható jövőképet felmutatni. A gyerekek egyrészt azt látják, hogy van, aki gondtalanul él, pedig nem is tanul. Ugyanakkor hallanak az egyre nehezebb feltételekről a felsőoktatásban, az elbocsátásokról és a munkanélküli diplomásokról. Ebben a bizonytalanságban nem is akarnak felnőni.

Kis Andrea az Arany János iskola gimnazistáival és a SZISZKI diákjaival tartja a kapcsolatot, a naptára három hétre előre tele van. Munkájának egyik legfontosabb része a pályaorientációban segíteni a gyerekeket. A hozzáfordulók 80-90 százaléka nem tudja, hogyan tovább. Kevés, aki előtt családból, felnőtt környezetből hozott, követhető és járható minta áll. A gyereknek tisztában kell lennie a saját adottságaival, képességeivel, érdeklődési köreivel, lehetőségeivel, és fontos, hogy ezek ismeretében tudjon megfogalmazni rövid és hosszú távú célokat önmaga számára. Vonzzák őket bizonyos hivatások, amikről úgy tudják, jól lehet velük keresni: orvos, ügyvéd, vagy – mert jót lehet beszélgetni – a pszichológusi pálya. De nem tudják, milyen út vezet odáig, és megtorpannak, amikor azzal szembesülnek, milyen hosszú, mennyi időt és pénzt igényel.

Ezt a jövőkép-nélküliséget fordítják le úgy, hogy "élj a mának!" Bulizás, élvezetek, gondtalanság, gyerekcsínyek – hogy elmondhassák, legalább ez a nap jó volt.

Idealizált jövőképük viszont van, ami csak tovább növeli a belső feszültséget. Például szeretnének sikeres vállalkozóvá válni. Azt nem tudják, milyen területen, csak ne legyen főnökük! Át akarják operáltatni magukat, mert az jön le a médiából, hogy akkor lesznek szépek. Drága parfümöt akarnak, mert attól lesznek illatosak és sikeresek. Festenek egy rózsaszín képet, amitől aztán megijednek, mert rájönnek, hogy nincsenek meg hozzá az adottságaik. Önértékelési nehézségek hegyei temetik maguk alá őket.
Merjük dicsérni a kamaszt! – mondja az iskolapszichológus. Bármi, akár evidens dolog miatt, hogy érezze, valamiben jó, hogy ráirányul a figyelmünk. De ezt is el kell kezdeni kisiskolás kortól, mert nagykorában már nem tud vele mit kezdeni, nem hiszi el. A felnőttek hitelessége nagyon fontos és nagyon ingatag. A kis hamisságokat is azonnal észreveszik, pedig a kamaszoknak őszinte, empatikus felnőttre, értő figyelemre, "cölöpökre" van szükségük.

Ilyen támaszok a bizalmi kapcsolatok – akár szülővel, akár pedagógussal, akár segítő személlyel. Ebben segítenek a családi normák, a tradíciók. Van, ahol a gyerek a szülő papucsába dugja a levélkéjét, máshol "beszélgetős zene" a jel, vagy elmennek sétálni, kávézni, kiviszik a problémát az otthonukból. Vagy kineveznek rendszeres "probléma-napot", amikor megbeszélhetik a feladatokat, a gondokat. Jó lenne, ha a pedagógusok a diákok számára is tudnának fogadó órákat biztosítani, de sajnos, ez reménytelen. A gyerekek igényelnék, de az oktatási rendszer nem teszi lehetővé.

Természetesen, nagyon fontosak számukra a kortárs kapcsolatok, és szükség is van ezekre, de nem virtuálisan. Emellett az ide-oda beülés, a diszkó sem megoldás. Kellenek ezek is, de legyen mellette lehetőség intim, bizalmi együttlétre. A kamaszok többsége misztikus világban él. Fontos számukra, hogy elbújhassanak a szobájuk sötétjében, akkor tudnak igazán megnyílni. Így lesz az esti pusziból esti beszélgetés, vagy csak csendes egymás mellett fekvés, meghitt együttlét. Ahogy nőnek a lakások, nő a családtagok között a távolság is. A szülőnek mernie kell közeledni a kamaszhoz, akinek viszont tudnia kell hallatni a hangját, tudnia kell kérni, nem csak követelni a figyelmet.

A kamaszkor a legjobb és a legnehezebb is egyben. A kamaszok őszinték, figyelemre éhesek, kommunikatívak. Mindent szeretnek és mindent megtesznek, ha róluk szól. Ugyanakkor átmeneti korszakot élnek. A párkapcsolatra biológiailag érettek, de lelkileg még nem, a szülői és a kortárs kapcsolatok pedig harcolnak egymással.

Nagy segítség ebben az időszakban a rendszeres életvitel, a mozgás, az edzések rendje. A kamasznak tudatosan kell figyelnie az étel-ital bevitelre, a pihenésre is. Energiazabáló periódusa ez az életüknek. Nem csak a nagyléptékű biológiai fejlődés, hanem az éjszakai élet, a hajnalig tartó netezések, bulizások miatt is.

A szakirodalom sokáig 14-18 éves kor közé helyezte a kamaszkort. Mára ez szélesebbre nyílt. A felgyorsult világ miatt sokszor már 12 éves korban elkezdődik, és kitolódhat egészen a 20 éves kor elejéig. Aki ez idő alatt nem vívja meg a harcait, annál később, felnőttkorban üt ez vissza. Az autoriter szülő esetében előfordulhat, hogy az elfojtott küzdelem később tör felszínre, a fiatal felnőtt hátat fordít és vissza sem néz.

Azok, akik kamaszkorukban lejátszották a kötelező csatákat, visszatérnek. Elmaradnak az ajtócsapkodások, lecsendesednek a szélsőségek, letisztulnak a baráti, családi kapcsolatok, a gyerek megöleli az anyukáját.